Domokos László

A fenntartható közbeszerzés

2019-06-05 15:42
A Közbeszerzési Hatóság kétnapos nemzetközi konferenciát szervezett, melynek fő témája a fenntartható közbeszerzés. A június 5-6-i rendezvény célja, hogy a zöld, szociális és innovatív közbeszerzések előmozdításának lehetőségeit, a vonatkozó nemzetközi és hazai jogi környezetet, az elérhető jó gyakorlati példákat megismertesse az érdeklődőkkel. A konferencia nyitóelőadásán Domokos László ÁSZ elnök a fenntartható közbeszerzésről, mint versenyképességi kritériumról beszélt.
Az ÁSZ elnöke hangsúlyozta: a klímavédelem összekapcsolható fontos társadalmi, gazdasági célok elérésével. Az egyik ilyen lehetőség pedig éppen a fenntartható közbeszerzés.
 
Domokos László a fenntartható közbeszerzésről  és a fenntartható versenyképességről
 
Az Állami Számvevőszék rendszeresen ellenőrzi egyes szervezetek közbeszerzéseinek szabályszerűségét, 2014-ben pedig a közbeszerzési rendszer egészének a működését is ellenőrizte – nyitotta előadását Domokos László. Az ÁSZ Integritás felméréseinek is állandó kérdésköre a közbeszerzések kockázatainak azonosítása, és a kockázatok kezelésére alkalmas kontrollok kiépítettségének értékelése. A közbeszerzések tevékenységünk fókuszában vannak – húzta alá az ÁSZ elnöke.