A stabil áfabevétel a fenntartható kifehérítés kulcsa

2019-12-06 15:39
A Magyar Pénzügyi - Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) Heves Megyei Szervezetének évzáró rendezvényén meghívott előadóként Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke bejelentette az ÁSZ legfrissebb "Az általános forgalmi adó csökkentés hatásai a fenntartható kifehérítés folyamatára" című elemzésének nyilvánosságra hozatalát, továbbá kifejtette a fogyasztást terhelő adók változásának központi költségvetésre gyakorolt hatását.
Az Állami Számvevőszék törvényben meghatározott feladatkörében ellenőrzi a központi költségvetés végrehajtását, az államháztartás gazdálkodását. Ennek keretében a számvevőszéki ellenőrzések kiemelt fókuszterülete az állam által nyújtott közszolgáltatások fedezetét jelentő adóbevételek tervezése, illetve teljesülése, kezdte bevezetőjében az ÁSZ-elnök. Domokos László hangsúlyozta, a közpénzekkel való felelős gazdálkodás érvényesülése Alaptörvényben rögzített követelmény. Ez a közhatalmi bevételek nyilvántartása, beszedése, ellenőrzése megfelelőségét is feltételezi, ennek megfelelően az ÁSZ rendszeresen ellenőrzi az állami adóhatóság adóztatási tevékenységét, tette hozzá az elnök az MPGE Heves megyei szakmai rendezvényén.
 
A rendezvényen Domokos László felhívta a figyelmet arra a már 2010-től fontos adópolitikai célkitűzésre, hogy az adókon belül egyre hangsúlyosabbá váljanak a fogyasztási típusú adók a jövedelmeket terhelő adókkal szemben, valamint, hogy a bonyolult és túlszabályzott adózási és adóbeszedési rendszer, köztük az áfafizetés és áfabeszedés rendszere megújuljon. „Az adószerkezet átalakítására irányuló kormányzati törekvéseknek köszönhetően a fogyasztáshoz kapcsolódó adók GDP-hez viszonyított aránya 2012 óta folyamatosan növekszik. Ezen belül az általános forgalmi adó képezi napjainkban az államháztartás legnagyobb összegű, dinamikusan növekvő bevételét" – hangsúlyozta az ÁSZ elnöke.
 
600
 
Domokos László 2014-et jelölte meg a fordulat éveként a szakmai rendezvényen tartott előadásában, „ma pedig már ott tartunk, hogy – a GDP bővülés, valamint a gazdaság fehérítését és az adóbeszedés hatékonyságának növelését célzó intézkedések együttes eredményeképp – 2018-ban a központi alrendszer összes bevétele 6,2%-kal – összességében mintegy 750-800 milliárd forinttal – meghaladta az előzetesen tervezettet." Az Állami Számvevőszék elnöke leszögezte, mindez azért is lehetséges, mert működik a „fenntartható kifehérítés".
 
A fehéredés azonban nemcsak azt jelenti, hogy a központi költségvetésnek növekednek a bevételei, folytatta az ÁSZ elnöke. Úgy vélte, az áfa-fehéredés alapvetően a korrupció elleni küzdelem kiemelkedő eredménye, ami tiszta, fair viszonyokat teremt, tisztítja a piaci folyamatokat, javítja az adófizetési hajlandóságot és egyfajta társadalmi szemléletváltást is mutat.
 
A magyar modell részleteiről szólva az ÁSZ elnöke kifejtette, a legálisan adózók számának, az adózás alapját képező bevallott jövedelem és a bértömeg nagyságának növekedése oda vezet, hogy nő az adóbefizetés volumene, egyszóval: „fehéredik" a gazdaság. Ha az elért fehéredéséből származó többletet az állam kisebb adókulcsok, vagy célzott kedvezmények révén az adózóknál hagyja, a gazdaság tovább fehéredhet. „Fenntartható akkor lesz a folyamat, ha a bevételi többlet újabb adócsökkentésekre teremt lehetőséget, ami tovább erősíti a gazdaságfehérítési folyamatokat, az adóbefizetések volumenét" – magyarázta Domokos László.
 
Domokos László szakmai napon elhangzott előadásáról bővebben itt olvashat.
 
Az általános forgalmi adó csökkentésének hatásai a fenntartható kifehérítés folyamatára című ÁSZ elemzés ide kattinva érhető el.