Domokos László

A versenyképességről tartott előadást Domokos László

2018-05-17 15:36
Domokos László szerint az elmúlt néhány évben lehetővé vált a gazdaság „fenntartható kifehérítése”. Ez azt jelenti, hogy a kifehéredés következtében elért adóbevétel-növekményt – vagy annak jelentős részét – az állam az adókulcsok további csökkentésére használja fel, azaz a vállalkozásoknak és a dolgozóknak tovább csökkennek az adóterhei, ami növeli versenyképességüket – világított rá az Állami Számvevőszék elnöke a Zsigmond Király Egyetem „Versenyképesség, Innováció, Oktatás” című konferenciáján.
A gazdasági versenyképesség fogalma kétféle szemléletet ötvöz – nyitotta előadását Domokos László. Egyrészt gazdasági teljesítményt, a versenyben elért eredményeket, másrészt a versenyben való sikeres helytállásra való képességet, az ezt hosszútávon meghatározó tényezőket jelenti – fejtette ki az ÁSZ elnöke. Mint mondta: Magyarországon a GDP közel 50 százalékát az állam újra elosztja, következésképpen igen lényeges szerepe van az állami újraelosztás mértékének, minőségének és szerkezetének hazánk jövőbeni versenyképességének alakításában.
 
Az állammal szemben a minimális elvárás az, hogy ne rontsa a vállalkozások versenyképességet – hangsúlyozta Domokos László. Mikor rontja az állam a vállalkozások versenyképességét? – tette fel a kérdést. Akkor, ha túl sokat von el a vállalkozásoktól, illetve ha bizonytalan, kiszámíthatatlan üzleti környezetet teremt – szögezte le az ÁSZ elnöke. Domokos László felidézte: 2014-ig a magyar költségvetési gazdálkodást a hadigazdálkodásra emlékeztető vonások jellemezték, azaz a hitelezői diktátumok szorításában szinte minden évben sor került évközi adószigorításokra, költségvetési elvonásokra és zárolásokra annak érdekében, hogy a hiánycélt teljesíteni lehessen – emlékeztetett az ÁSZ elnöke.
 
Domokos László előadásáról ide kattintva olvashat bővebben.