Domokos László

Átadta az idei Gajzágó Salamon-díjakat Domokos László

2018-07-02 14:24

Tizenöt számvevő vehetett át Gajzágó Salamon-díjat, és további három munkavállaló részesült elnöki dicséretben az idei, hagyományosan a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepség keretében. Az elismeréseket Domokos László adta át a díjazott kollégáknak.

 

Mintegy másfél évszázaddal ezelőtt Gajzágó Salamon nem csupán megújította a Számvevőszéket, hanem az alapok lefektetését követően állandóságot is vitt a szervezet működésébe – mondta el a díjak átadásához kapcsolódóan beszédében az Állami Számvevőszék elnöke. A szervezeti megújulást követő állandóság megteremtése és emellett a szervezet dinamizmusának megőrzése és fejlesztése a jelenkor éveinek is talán legnagyobb kihívása – hangsúlyozta Domokos László.


Az ÁSZ elnöke úgy fogalmazott: a Gajzágó Salamon-díj idei díjazottjai olyan kollégák, akik egyrészről kiemelkedő szerepet töltöttek be a szervezet megújulásában, az innovatív és dinamikus működés megalapozásában, másrészről pedig képesnek bizonyultak a kialakított rendszert stabilan és kiszámíthatóan működtetni. Úgy tudtak állandóságot hozni a változásba, hogy megtartották és erősítették a szervezet dinamizmusát, alkalmazkodóképességét – szögezte le.