Az ÁSZ vizsgálta a GVH működését és gazdálkodását

Az ÁSZ vizsgálta a GVH működését és gazdálkodását
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2008 és 2012 közötti működését és gazdálkodását ellenőrizve megállapította, hogy a versenyhatóság ebben az időszakban nem rendelkezett hivatali stratégiával és az éves szakmai tervek sem voltak elég konkrétak.
Domokos László, az ÁSZ elnöke a vizsgálat megállapításai közül kiemelte: a pályázati úton támogatott versenykultúra fejlesztése során 84 pályázó 572 millió forint támogatáshoz jutott, de az összeg fele a pályázók 13 százalékához jutott. A GVH a vizsgált időszakban 652 versenyfelügyeleti eljárást folytatott le, ezek 43 százaléka felelt meg a versenytörvényben és a belső szabályzatokban foglaltaknak.

Domokos László ÁSZ elnök a GVH sajtótájékoztatón ismertette az ellenőrzés eredményeit



A kiszabott bírság 15,6 milliárd forint volt. A GVH határozatok negyede került felülvizsgálatra a bíróságok elé, de 89 százalékukat elutasították. A bíróságon folytatódott ügyekben az első fokú bíróság 4,8 milliárd forint visszafizetéséről határozott az ügyfelek javára. A másodfokú bíróság viszont arról intézkedett, hogy az ügyfelek fizessenek vissza a GVH-nak 4 milliárd forintot.

Az említett 652 eljárás főbb szabályszerűtlenségei a következők voltak: az ügyintézési határidők elhúzódása, illetve a vizsgálati koncepció hiánya. Az eljárások 43 százaléka szabályszerű volt, és ugyanekkora hányadról mondható el a részbeni szabályszerűség, míg 14 százalékot tettek ki a nem szabályszerű eljárások - derült ki a tájékoztatóból.


Részlet Domokos László elnök tájékoztatójából

Az ÁSZ azt javasolja a GVH-nak, hogy intézkedjen a hivatali stratégia és a számonkérhető munkatervek elkészítéséről. Az ÁSZ szerint szabályozni és ellenőrizni kell a GVH önálló egységeként működő Versenykultúra Központ pályáztatását is. Végül pedig meg kell teremteni a követeléskezelés kontrollját, mivel 1,3 milliárd forint a behajthatatlan követelés, a követelésekre elszámolt értékvesztés pedig meghaladja a 2 milliárd forintot.


Részlet Domokos László tájékoztatójából

Az eseményen az ÁSZ elnöke kifogásolta, hogy a Versenykultúra Központ működtetése keretében, az OECD-vel kötött megállapodás alapján létrehozott Regionális Oktatási Központ 691 millió forintos kiadásából az OECD mindössze 24 millió forintot vállalt. Az ÁSZ azt javasolja, hogy tárgyalják újra a szerződést, mivel a regionális szakember képzés költségének döntő hányadát a magyar adófizetők állják - tette hozzá Domokos László.