Domokos László

Becket Szent Tamás emlékünnepség Esztergomban

2016-01-07 14:05

2016. január 5-én Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke részt vett az immáron hagyományosan megrendezett Becket Szent Tamás napi esztergomi ünnepségen.

A Becket Szent Tamás napi ünnepség minden év január 5-én kerül megrendezésre. Becket Szent Tamás canterburyi és Bánfi Lukács esztergomi érseket személyes jó barátság kötötte össze évszázadokkal ezelőtt. Becket Tamás szilárdan kiállt az egyház önállósága mellett, ezért az angol király parancsára 1170-ben a canterburyi székesegyházban megölték. Szentté avatása után elsőként Esztergomban neveztek el róla prépostságot a mai napig is nevét viselő Szent Tamás-hegyen.

Kovács Árpád; Domokos László; Romanek Etelka
Az emlékünnepség ökumenikus megemlékezéssel kezdődött az esztergomi Szent Tamás-hegyi kápolnánál, majd emlékülés következett a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeum lovagtermében. Először Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök mondott ünnepi köszöntőt, aki egyben a Rudnay Sándor Alapítvány kuratóriumának az elnöke is, majd ezt követően püspök úr felolvasta Kövér László Házelnök úr ünnepi köszöntőjét.

A köszöntést Luca Volonté a Novae Terrae Alapítvány főigazgatója folytatta, majd Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere szólt a jelenlévőkhöz. A megemlékezést Esztergom város polgármestere, Romanek Etelka beszéde zárta.