Domokos László

Domokos László a Kossuth Rádió vendége volt

2018-01-02 14:47
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Kossuth Rádió vendége volt. Az interjúban hangsúlyozta: az Állami Számvevőszék a törvényesség őrzője, könzpénzügyi garantőr. Az Állami Számvevőszéket Domokos László véleménye szerint mindig azok támadják, akik hibát követtek el, és azt nem akarják kijavítani. Hozzátette: az objektív felelősség megteremtése mérhetően csökkentette a szabályok elkerülését, továbbá kitért arra is, hogy hogyan lehet az új jogszabályok segítségével csökkenteni a korrupció lehetőségét.

A rend értéket teremt, ez azonban ellenőrzés nélkül nem jön létre - hangsúlyozta Domokos László az interjú kezdetén. Kiemelte: fontos az, hogy az integritás megjelenjen az ellenőrzötteknél, ott minden szinten, így a politikai szereplők szintjén is. Az ÁSZ ellenőréseivel tükröt tart az ellenőrzöttöknek a normakerülésről, és mivel minden jelentése nyilvános, így a nyilvánosságot is tájékoztatja erről - mondta az ÁSZ elnöke, majd hozzátette: a jelentéseknek a hibák kijavításához kell hozzájárulnia, így azokat azok támadják, akik hibát követtek el, és azt nem akarják kijavítani.

 

A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának teljes adását ide kattintva érheti el.