Domokos László: a közmunkaprogram a jövő záloga

Domokos László: a közmunkaprogram a jövő záloga
„A munkanélküliség az egyik legsúlyosabb társadalmi helyzet. Minden ember, aki munka nélkül van, bár dolgozni szeretne, az veszteség, kár a társadalom számára. Közmunkaprogramokra és azok hatékony szervezésére szükség van, egyfajta munkaerő tartalék ez, ami a jövő záloga, a jövő fejlődésének elengedhetetlen feltétele"- mondta Domokos László egy korábbi interjújában.
Az Állami Számvevőszék októberben hozta nyilvánosságra a közmunkaprogramról szóló jelentését, amely megállapította, hogy 2009 és 2011 között kedvező hatást gyakoroltak a közmunkaprogramok a foglalkoztatási arány és a munkanélküliségi ráta alakulására. Az ÁSZ jelentése rámutatott, hogy a közfoglalkoztatásba bevont érintett létszáma, több mint kétszeresére emelkedett az ellenőrzött időszakban. Az összesen 227 milliárd forint felhasználásának ellenőrzése során kiderült ugyanakkor, hogy nyilvántartási, adatrögzítési és tervezési hiányosságok voltak a rendszerben, ezek kijavítása hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben eredményesebben működjenek a közmunkaprogramok.
Domokos László interjúja a közmunkaprogramról