Domokos László

Domokos László a Ma Reggel és a Kossuth Rádió vendége volt

2017-10-19 10:31
Domokos László 2017. október 19-én a köztelevízió Ma Reggel című műsorában és a Kossuth Rádió 180 Perc című műsorában adott interjút a fenntartható gazdasági kifehérítés fontosságáról, és a béreket terhelő adók csökkentési lehetőségeiről. Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az utóbbi években jelentősen javult az adóbeszedés hatékonysága, amely további lehetőséget ad a munkát terhelő adók és járulékok csökkentésére.

Domokos László kifejtette, hogy jelenleg a gazdaságpolitika központjában láthatóan a foglalkoztatás bővülése és a bérek emelkedésének kérdése van. Kiemelte, hogy a kormányzat által kitűzött foglalkoztatáspolitikai bővülés eredményei már látszanak, hiszen 55%-ról 72%-ra emelkedett a foglalkoztatottsági mutató 2016-ra. Ez az eredmény azért is kiemelkedő, mert mostanra Magyarországon az EU-s átlagot meghaladó mértékű foglalkoztatás. Fontos ugyanakkor megjegyezni az ÁSZ elnöke szerint, hogy a legversenyképesebb gazdaságokban 80-82%-ot is eléri a foglalkoztatás, tehát van még tere a további bővülésnek. Ezzel összefüggésben a kormányzat minimálbéremelést hajtott végre, miközben a reálbéreknek is 12%-os emelkedése figyelhető meg. 

Domokos László az adóhatékonyság további növelésével párhuzamosan a munkát terhelő adók további csökkentése mellett emelt szót, ezen belül a munkaerőpiaci járulék csökkentésének lehetőségét emelte ki.

Az M1 október 19-ei adása itt tekinthető meg

A Kossuth Rádió 180 Perc című műsora itt hallgatható meg