Domokos László

Domokos László: Befektetésként kell kezelni az uniós pénzeket

2017-03-24 09:34
Az uniós forrásokból megvalósuló fejlesztéseknek fenntarthatónak kell lenniük, azaz az uniós pénzeket a 2014 és 2020 közötti támogatási ciklusban nem elkölteni, hanem befektetni kell – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke 2017. március 23-án a Portfólió „Uniós források 2017” című konferenciáján.
Domokos László kiemelte továbbá: a mostani programozási időszak fő kihívása az előző időszakban elkövetett hibák elkerülése és a hiányosságok pótlása. Kiemelten fontos emellett az uniós forrásból megvalósuló projektek integritásának megerősítése, azaz szilárd integritásirányítási rendszer kiépítésével annak biztosítása, hogy a projektek a közjót szolgálják - tette hozzá az ÁSZ elnöke.
 
Az Állami Számvevőszék minden év költségvetési törvényjavaslatának véleményezése, illetve a költségvetés zárszámadásának ellenőrzése során kiemelt figyelmet szentelt az uniós források felhasználásának – hangsúlyozta Domokos László a konferencián. Hozzátette: így volt ez, mikor a 2015. évi központi költségvetési törvénytervezetről szóló véleményében a Számvevőszék figyelmeztetett, hogy az európai uniós források beérkezésének késlekedése, vagy elmaradása további kockázatot hordozhat, veszélyezteteti a makrogazdasági célok elérését.
 
Az ÁSZ 2015. szeptember elején közzétett tanulmányában is átfogóan értékelte a Magyarország részére különböző jogcímeken és céllal juttatott uniós források és az uniós tagsággal járó befizetések pénzügyi egyenlegét és gazdasági hatását. Emlékeztetett: az elemzés egyik legfontosabb következtetése az volt, hogy Magyarország számára az európai uniós tagság nettó pénzügyi mérlege egyértelműen előnyösen alakult, és ez a tagság első évei után tovább erősödött. A Számvevőszék elemzése ugyanakkor rávilágított arra, hogy az európai uniós támogatások nagysága 2013-ig nem bizonyult elégségesnek a növekedés dinamizálásához – ismertette Domokos László, majd folytatta: 2013 óta a magyar gazdaság növekedése lényegesen felgyorsult, amelyben nagy szerepe lehetett az uniós támogatások növekvő mértékű felhasználásának.
 
Az európai uniós források makrogazdasági hatásai közül a beruházásokra, fejlesztésekre gyakorolt hatás kapcsán Domokos László aláhúzta: az Állami Számvevőszék az elmúlt években több alkalommal felhívta a Kormány és a közvélemény figyelmét, hogy a pályázati lehetőségeket 2006-ban nem úgy dolgozták ki, hogy a fejlesztési terv legfontosabb céljait, vagyis a munkahelyteremtést, a gazdaság felpörgetését vagy a beruházások ösztönzését el lehessen érni. Az ÁSZ elnöke kiemelte továbbá a 4-es metró beruházásának súlyos problémáit is, melyek ráirányították a figyelmet arra a helyzetre, miszerint a közpénzből megvalósuló jelentős beruházások esetében számottevőek az integritási kockázatok. 
 
A konferencián tartott előadásról az érdeklődők ide kattintva olvashatnak részletes összefoglalót, Domokos László előadása pedig teljes egészében itt olvasható.