Domokos László felszólalt az Állami Számvevőszék „Jó gyakorlatok – Fókuszban az állami vállalatok integritás helyzete” című szemináriumán

2016-05-27 14:27
Az ÁSZ elnöke előadásában bemutatta az állami tulajdonú cégek korrupciós kockázatait és védettségét feltérképező számvevőszéki tanulmányt, valamint ismertette az állammenedzsment megújításának indokoltságát.
Az ÁSZ elnöke nyitotta meg a mintegy 100 állami vállalatvezető részvételével zajló szemináriumot. Domokos László kijelentette: a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok egy részénél még jelentős fejlődési lehetőség van az integritáskontrollok kiépítésére, ugyanakkor a társaságok jelentős része a jogszabályban kötelezően előírt szabályozásokkal rendelkezik. Hangsúlyozta, hogy az ÁSZ ellenőrzései, elemzései olyan pozitív változásokat kell elindítaniuk, amelyek kedvező hatással vannak a magyar emberek mindennapi biztonságára, jólétére, életére.

Emlékeztetett: az Állami Számvevőszék állami és önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságoknál végzett ellenőrzései rávilágítottak, hogy a nem megfelelő vezetésnek, illetve a nem elégséges tulajdonosi kontrollnak súlyos következményei lehetnek. Mint mondta: az ÁSZ a tavalyi év során felhívta a kormány figyelmét a veszélyekre és kockázatokra, a kormány pedig bejelentette: szükségesnek tartja az állami tulajdonú közcégek menedzsment rendszerének átalakítását, az ÁSZ ellenőrzési tapasztalataira támaszkodva.
 
IMG_3190


Domokos László felidézte, hogy az állammenedzsment megújítása érdekében az ÁSZ négy pontos javaslatcsomagot állított össze, amely tartalmazta, hogy az állami cégek vezetőinek munkáját folyamatosan értékelni kell a szabályosság, eredményesség, hatékonyság és a gazdaságosság szempontjából és meg kell erősíteni a tulajdonosi jogok gyakorlójának az eredményességet értékelő képességét, tevékenységét.

Domokos László kifejtette: Az ÁSZ 2011. óta minden évben elvégzi integritás felmérését a költségvetési szervek körében, amelyet az ÁSZ 2015 decemberében kiterjesztett a többségi állami tulajdonú társaságokra is. Elmondta: az ÁSZ első alkalommal elvégzett, gazdasági társaságokat érintő integritási felmérése keretében 252 társaság küldött be értékelhető kérdőívet, amelyre adott válaszok alapján az ÁSZ munkatársai egy összefoglaló elemzést készítettek. Mint mondta: a feltárt összefüggések alapján megállapítható, hogy időszerű volt az ÁSZ integritás felmérését kiterjeszteni a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságokra, és ily módon felhívni a tulajdonosi jogok gyakorlóinak és a társaságok vezetőinek figyelmét a korrupciós kockázatok tudatosításának, és az ellenük való célirányos védekezésnek a fontosságára.

Domokos László hangsúlyozta: a közeli jövőben az ÁSZ elsődleges célja az integritási kultúra elterjesztése, ugyanakkor már megkezdődött az állami tulajdonú gazdasági társaságok teljesítményét és a társasági menedzsment tevékenységét is értékelő ellenőrzési módszerek kidolgozása.


IMG_3227_elnok.[1]
Előadása végén bemutatta az Állami Számvevőszék „A jó kormányzás építőkövei” című tanulmánysorozatának öt újabb füzetét, amely közül az egyik az állammenedzsment megújításának indokoltságát járja körül. A tanulmánysorozat nemzetközi összehasonlításban mutatja be a legfőbb ellenőrző szervezetek szerepét a jó kormányzás elősegítésében, lefekteti a jó kormányzás feltételrendszerét, elveit, követelményeit, eszközeit, valamint hatóterületeit és eredményeit.

A szeminárium további részében előadást tartott Dr. Halasi Tibor, a MNV Zrt. igazgatósági. Az előadásokat követő, az állammenedzsment megújításáról szóló kerekasztal beszélgetésen – az előadók mellett – részt vett Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Kóbor György, az MVM Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese is.