Domokos László

Domokos László: Hatékonyabbá kell tenni az uniós pénzek felhasználását

2013-08-08 10:05
„Nem elnyerni kell az uniós forrásokat, hanem befektetni"- mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke interjújában, amelyben folytatta a hazai és uniós fejlesztési források hatékony felhasználásával kapcsolatos értékelést.
Domokos László rámutatott, hogy az uniós fejlesztések esetében a pályázati lehetőségeket 2006-ban nem úgy dolgozták ki, hogy a fejlesztési terv legfontosabb céljait, vagyis a munkahelyteremtést és a gazdaság felpörgetését el lehessen elérni. Így a pályázók lényegében arra nyújtottak be igényt, amilyen kiírás rendelkezésre állt, vagyis elsődleges szemponttá a források „elnyerése" vált.

 

 

Az uniós források esetében nyertesek helyett beruházási partnerekről kellene beszélni, mert az eddigieknél sokkal komolyabban kell venni a projektek megvalósulásának végigkövetését, ellenkező esetben súlyos forrásveszteség érheti az országot. Domokos László kiemelte: az Állami Számvevőszék szerepe, hogy ezek a pénzek a lehető legszabályosabban, célirányosan és eredményesen legyenek felhasználva.