Domokos László

Domokos László is részt vett az augusztus 20-ai ünnepségeken

2018-08-22 11:11
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is részt vett augusztus 20-án, Államalapító Szent István király napján a Magyar Szent István Rend ünnepélyes átadásán, melynek során Áder János köztársasági elnök mondott méltató beszédet az idei díjazottról, Demény Pál népességkutató, demográfusról. A rendezvény után az ÁSZ elnöke részt vett a Szent István Bazilikában tartott ünnepi szentmisén is.
A Magyar Szent István-rend a legmagasabb állami kitüntetés, amely a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál.
 
A köztársasági elnöktől idén Demény Pál népességkutató, demográfus vehette át a kitüntetést, aki - az elnök szavai szerint - egész életében arra keresett választ, hogy az ember legszemélyesebb döntése, a családalapítás, gyermekvállalás miként hat a nagyobb közösségre: egy népcsoportra, egy nemzetre, egy földrészre, egy történelmi korszakra.
 
A Sándor-palotában rendezett díjátadó után Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke részt vett a Szent István Bazilikában tartott hagyományos ünnepi szentmisén is.