Domokos László

Domokos László részt vett a Költségvetési Tanács elnökének kinevezésén

2017-12-13 14:00
2017. december 13-án Dr. Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában ünnepélyes keretek közt Dr. Kovács Árpádot nevezte ki a a Költségvetési Tanács elnökévé, ezzel második ciklusát megkezdve a tanács elnöki posztján. A rendezvényen részt vett Domokos László, az ÁSZ elnöke is.   
A Költségvetési Tanács a vonatkozó törvény előírásai szerint háromtagú: elnöke Dr. Kovács Árpád, további tagjai pedig Domokos László úr, az Állami Számvevőszék elnöke, valamint Dr. Matolcsy György úr, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A tanács fő feladataként véleményt nyilvánít a központi költségvetésről szóló törvény tervezetéről, de véleményt nyilváníthat a költségvetés tervezésével, végrehajtásával, a közpénzek felhasználásával, továbbá az államháztartás helyzetével kapcsolatos bármely kérdésről, valamint félévente véleményt nyilvánít a költségvetés tervezésével, végrehajtásával, a közpénzek felhasználásával kapcsolatos, vagy azzal összefüggő bármely kérdésről. 
 
A Költségvetési Tanács kiemelt szerepét mutatja, hogy minden, a központi költségvetés módosítását tartalmazó törvényjavaslatról, amely megváltoztatná a büdzsé bevételeinek és kiadásainak fõösszegét, illetve növelné a hiány mértékét, ugyancsak a tanács elõzetes hozzájárulása alapján lehet végszavazni.