Domokos László: szabályszerű volt a költségvetési gazdálkodás

Domokos László: szabályszerű volt a költségvetési gazdálkodás
Az utóbbi években az Állami Számvevőszék ellenőrzései rendre szabályszerűnek értékelik a költségvetési törvény végrehajtását – mondta a köztelevízió Ma Reggel című műsorában Domokos László, az ÁSZ elnöke.
A zárszámadás számvevőszéki ellenőrzése kapcsán készített interjúban az ÁSZ elnöke elmondta: a 2017-es központi költségvetés végrehajtása, a hiány és az államadósság alakulása megfelelt a jogszabályi előírásoknak, valamint az uniós feltételeknek.
 
Az ÁSZ a zárszámadás ellenőrzése mellett elvégezte a 2017-es makrogazdasági folyamatok elemzését is, mely megállapította: a gazdaság jól teljesített a tavalyi évben, ami részben annak köszönhető, hogy több pénz áll az ország rendelkezésére. Ennek hatására a fizetések körülbelül 13 százalékkal emelkedtek, és a reálbérek is több mint 10 százalékkal.
 
Ugyanakkor az uniós források mind intenzívebb felhasználásának köszönhetően jelentősen bővültek a beruházások, és az export is jól teljesített – fűzte hozzá Domokos László, majd hozzátette: az idei évre vonatkozó elemzés alapján kijelenthető az is, hogy a gazdasági növekedés folytatódik, tovább emelkednek a bérek és a beruházások.