Domokos László: Számon kérjük a közpénzfelhasználás hatékonyságát

2017-04-28 11:24
„Az adórendszer korszerűsítésével eredményes lépések történtek a versenyképesség irányába, hiszen az adóhatékonyság fokozatosan nő. A kiadási oldalon azonban jelentős átalakításokra lenne még szükség, többek között mérhetővé szükséges tenni, hogy a közkiadások elérik-e közhasznú céljukat” – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Zsigmond Király Egyetemen tartott, „Versenyképesség 2017” című konferencián.
Domokos László április 28-án tartott előadást a Zsigmond Király Egyetemen rendezett, „Versenyképesség 2017” című konferencián. Az Állami Számvevőszék elnöke beszédét az Alaptörvény rendelkezéseinek felidézésével kezdte, és rámutatott: a közpénzek és a közvagyon hasznosítására vonatkozó alkotmányos alapelvek visszatükröződnek a közpénzek és a közvagyon felhasználását ellenőrző Számvevőszék mandátumának megfogalmazásában is. „Az ÁSZ ennek megfelelően nem csak a szabályos működést, hanem a közpénzek felhasználásának célszerűségét és eredményességét is számon kéri az ellenőrzött intézményeken” – hívta fel a figyelmet Domokos László.
 
Domokos László: Számon kérjük a közpénzfelhasználás hatékonyságát
 
Az ÁSZ elnöke szerint a célszerűség és eredményesség fogalma nem csak jogi és erkölcsi, de versenyképességi értelemben is meghatározó – mégpedig az állami bevételek és kiadások, vagy más megfogalmazásban az elvonás és az elköltés hatékonysága szempontjából. Az előadó kiemelte, hogy az utóbbi években végrehajtott, adóbeszedés hatékonyságát növelő intézkedéseknek köszönhetően a magyar költségvetés bevételei évről évre számottevően meghaladják a tervezett szintet.
 
Domokos László szerint az adóbeszedés hatékonyságának fokozása nem öncél, hanem eszköz arra, hogy az adókulcsok csökkenhessenek, és ezáltal a gazdaság versenyképessége javulhasson. Az ÁSZ elnöke erre a folyamatra a tavalyi Közgazdász Vándorgyűlésen tartott beszédében a „fenntartható kifehérítés” fogalmát ajánlotta, melynek lényege hogy a gazdaság kifehérítéséből eredő többleteket az állam kisebb adókulcsok vagy célzott kedvezmények formájában meghagyja az adózóknál, a kisebb adókulcsok révén pedig tovább fehéredik a gazdaság.
 
Domokos László: Számon kérjük a közpénzfelhasználás hatékonyságát
 
Az elvonások hatékonyságának elemzése után az ÁSZ elnöke rátért a másik, versenyképességi szempontból kulcsfontosságú terület, a kiadási oldal eredményességének vizsgálatára. Álláspontja szerint a közszférában az eredményességet annak alapján lehet mérni, hogy a közpénzek felhasználása elérte-e, illetve mennyire közelítette meg az előre meghatározott célt.
 
Az előadásról az érdeklődők ide kattintva olvashatnak részletes tudósítást.