Domokos László

Együttműködés a Miskolci Egyetemmel

2016-01-22 13:55
2016 szeptemberében indulhat meg az Állami Számvevőszék és a Miskolci Egyetem együttműködésével a közszolgáltatási teljesítménymenedzsment képzés, ami az etikus és eredményes gazdálkodásra készíti fel a közszférában dolgozó szakembereket – erről írt alá ma kiegészítő megállapodást Domokos László a Miskolci Egyetem rektorával. Az oktatási, kutatási együttműködés bázisát a két intézmény egy kihelyezett intézeti tanszék létrehozásával teremtette meg.
 
Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke és Prof. Dr. Torma András, a Miskolci Egyetem (ME) rektora tavaly november 10-én írt alá együttműködési megállapodást a közpénzekkel, közvagyonnal való gazdálkodás színvonalának javítását, fejlesztését szolgáló képzés és kutatás feltételeinek megteremtése érdekében. Ebben megegyeztek a Miskolci Egyetem szervezetén belül működő kihelyezett intézeti tanszék létrehozásáról is. A most aláírt megállapodás már a képzés, a közös kutatás és a tanszék működésének részleteit is rögzíti.

Együttműködés a Miskolci Egyetemmel
A tavaly novemberi együttműködési megállapodás kiterjedt közpénzekkel és közvagyonnal gazdálkodó szervezetek vezetői képzésére alkalmas oktatási programok kialakítására és képzési modulok fejlesztésére Az ÁSZ és az ME vezetői most az együttműködési megállapodásban foglaltak végrehajtása érdekében írtak alá kiegészítő megállapodást, amelyben rendezték az Intézeti tanszék létrehozásával, a közös kutatással és oktatással kapcsolatos kérdéseket is. A további részleteket elolvashatja az ÁSZ Hírportálján.