Domokos László

Járai Zsigmond látogatása az ÁSZ-nál

2011-06-30 16:33
Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke látogatást tett Domokos Lászlónál, az Állami Számvevőszék elnökénél. A megbeszélésen a Költségvetési Tanácsról szóló törvény előkészítéséhez kapcsolódó kérdéseket vitatták meg.

Járai Zsigmond Domokos László meghívására érkezett a Számvevőszékhez. A megbeszélésen először a KT-ról szóló törvény előkészítéséhez kapcsolódó kérdéseket tekintették át, majd a Tanács 2012. január 1-től megváltozó szerepéről volt szó.

Járai Zsigmond és Domokos László

Megbeszélés a Költségvetési Tanács idei teendőiről

Az új Alaptörvény rögzíti, hogy 2012 után a Tanács beleegyezése nélkül nem lehet elfogadni a költségvetést. A Tanácsnak azt kell megítélnie, hogy teljesül-e az Alkotmány államadósságra vonatkozó feltétele (vagyis hogy biztosított-e az adósság csökkenése, vagy legalábbis szinten maradása), ha pedig nem, akkor a kormánynak új költségvetési tervet kell készítenie.

Domokos László ÁSZ elnök

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke

Domokos László kiemelte: a Tanács csakis olyan költségvetést támogathat, amelyik az államadósság 50 százalékra való csökkenését támasztja alá. Ha ez nem teljesül, akkor a KT felelőssége megvétózni a tervezetet, és ezáltal megakadályozni, hogy kiszolgáltatottá tegye az országot a külső pénzügyi hitelezőknek. Fontos, hogy a jogi szuverenitás mellett Magyarországnak a gazdaság alapjait is helyre kell állítania - mondta az ÁSZ elnöke.

Járai Zsigmond a KT vezetője

Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke

A megbeszélés során Járai Zsigmond és Domokos László áttekintették a KT idei teendőit, külön kitérve arra, hogy a Tanácsnak már az idei év végén feladata lesz, hisz joga lesz visszaküldeni a 2012-es költségvetési tervezetet, amennyiben az nem felel meg az Alaptörvényben rögzítetteknek. Domokos László beszámolt arról is, hogy az ÁSZ már megkezdte a felkészülést a jövő évi költségvetési tervezet véleményezésére, ezzel kapcsolatban elindultak a szakmai munkálatok, és a múlt évi zárszámadás bázisadatainak ellenőrzése is folyamatban van.

A KT előtt álló feladatokra való felkészülés jegyében az Állami Számvevőszék 2011. május 26-án zártkörű tudományos konferenciát rendezett „A 2012. évi költségvetés makrogazdasági környezetét meghatározó tényezők" címmel, melyen a Költségvetési Tanács tagjai mellett számos neves előadó is részt vett. A konferencián elhangzott előadások összefoglalóját itt olvashatja el.