Domokos László

Soron kívüli ülés! Az ÁSZ elnöke is részt vett a megyegyűlésen

2010-07-21 13:59

Békés Megye Képviselő-testületének múlt pénteki soron kívüli ülésén részt vett Domokos László volt megyei elnök, aki jelenleg az Állami Számvevőszéket vezeti. Az ülés első perceiben elköszönt a hivatal munkatársitól, és a képviselőktől, és néhány gondolattal jelenlegi munkáját is vázolta.

Domokos László búcsúzóját azzal kezdte, hogy megnyugtatott mindenkit, mint ember, semmit nem változott az elmúlt két hétben.

A képviselőtestület elnöki pozíciójától búcsúzott, és azoktól az emberektől, akik az elmúlt években segítették munkáját annak érdekében, hogy a megye fejlődjön, előre jusson.

Büszke arra is, hogy Békés megyeiként jutott el egy ilyen fontos megbízatásba, és mindenkinek hinnie kell abban, hogy a munkának megvan az eredménye.

A hivatal dolgozói búcsúzóul egy távcsővel lepték meg, aminek szimbolikus üzenete van: vigyázó szemeit tartsa továbbra is Békés megyén.

 

 

Az Állami Számvevőszék élén komoly és felelősségteljes munka vár rá, amiben legfőbb célkitűzése az, hogy minden szabályosan működjön. Emellett nagyon fontos, hogy az ÁSZ segítse a közpénzt költők munkáját javaslatokkal, és kicsit tanítsa is őket a helyes gazdálkodásra.

Domokos László úgy véli, nagy út áll előtte, és az Állami Számvevőszék előtt. Közgazdászként pedig nagy lehetőséget kapott, hogy kifejthesse nézőpontját, és egy építkező, fejlődni képes gazdaság kezdeményezője legyen

 

Forrás: CsabaTV

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Soron kívüli ülés! Az ÁSZ elnöke is részt vett a megyegyűlésen