16 éves lett a Békéscsabai Irodalmi Estek

2022-02-09 00:00
Ritka, ám rendkívül szerencsés az a helyzet, amikor egy zsúfolt, fontos feladatokkal tűzdelt hetet tartalmas kulturális programmal indíthatok. Ezért is volt nagy öröm számomra, hogy az estém a magyar irodalom jegyében telt, ráadásul egy olyan esemény keretében, amelynek elindításában  magam is részt vállaltam 16 évvel ezelőtt.
Büszkeséggel léptem be a békéscsabai Városháza Dísztermébe, ahova azért gyűltünk össze több mint százan, hogy egy 16 évvel ezelőtt megálmodott, azóta is létező, rendre sokakat vonzó kulturális esemény jubileumát ünnepeljük.
 
A Békéscsabai Irodalmi Esteket immár 175. alkalommal szervezte meg Frankó Attila, aki az elmúlt tizenhat évben töretlen lelkesedéssel dolgozott azon, hogy a város egyik meghatározó kulturális eseménye mindig ugyanazt az élményt nyújtsa az irodalom kedvelőinek. Az estek középpontjában természetesen a magyar irodalom legnagyobb alakjai állnak, akik Békéscsaba kulturális életének jeles képviselői hangján szólalnak meg minden alkalommal.
 
Felemelő volt látni, hogy a közönség soraiban minden korosztály jelen volt, fiatalok és idősek együtt hallgatták a műsort, amely most a 175 évvel ezelőtt született Mikszáth Kálmán előtt tisztelgett, illetve megemlékezett arról is, hogy Kölcsey Ferenc éppen 199 éve véglegesítette a Himnusz szövegét.
 
irodalmiest_Bcs_jo
 
A jubileumi eseményen mondott köszöntőmben azt hangsúlyoztam, hogy a 21. század fontos értékei a kreativitás, a művészet, illetve a kultúra ápolására irányuló minden törekvés. Öröm, hogy ezek mind jelen vannak a Békéscsabai Irodalmi Estek szellemiségében, valamint célkitűzéseiben. Rendkívül fontosnak gondoltam továbbá arra is rámutatni, hogy az esemény kizárólag a helyi közösség támogatása, nyitottsága és érdeklődése révén tud ma is és a jövőben is sikeres lenni. A közönséget látva azonban nem lehet kérdés, hogy a programsorozat még hosszú évekig meghatározó marad a város életében.