A digitalizáció a felsőfokú képzésben is új perspektívákat nyújt

2022-06-23 19:43
Örömmel fogadtam a felkérést, hogy néhány gondolattal köszöntsem a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi és Gazdaságtudományi Karának végzős hallgatóit. A diplomaosztó keretében az Állami Számvevőszék 18 dolgozója is átvehette szakirányú továbbképzések keretében megszerzett oklevelét. Munkatársaimnak ezúton is szeretnék köszönetet mondani, hiszen az erőfeszítéseik árán megszerzett tudás nemcsak őket, hanem az ÁSZ-t is gazdagítja majd.
Úgy gondolom, hogy az idei végzősök azok, akik a leghosszabb ideig szenvedték el a járvány miatti korlátozásokat. Ma még sokan úgy fogalmaznának, hogy ők azok, akik a több féléven keresztül tartó digitális oktatás ellenére is sikeresen teljesítették a követelményeket. Az átállás kihívásai miatt még indokolt lehet ez a megfogalmazás, de nekem meggyőződésem, hogy a néhány év múlva diplomát szerzők esetében már úgy fogunk fogalmazni, hogy a digitális oktatásnak köszönhetően értek el kiváló eredményt. A digitalizáció a felsőfokú képzésben is új perspektívákat nyújt, és javítja az esélyegyenlőséget is azon hallgatók javára, akik az oktatás helyétől távol élnek.
 
Gratulálok a diplomájukat most átvevő hallgatóknak, hogy sikeresen túljutottak a megmérettetésen. Kilépve a munka világába azt tapasztalják majd, hogy javadalmazásuk, előmenetelük gyakran szubjektív megítélésen múlik majd, és olyan tényezőkön, amelyre komoly befolyást nem tudtak gyakorolni, viszont a megszerzett tudásuk mindig a hasznukra fog válni, akármilyen bizonytalan helyzettel állnak szemben. Arra bíztatom a friss diplomásokat, hogy a Miskolci Egyetemen megszerzett tudással felvértezve tegyenek azért, hogy a munkahelyükön olyan teljesítménymenedzsment alakuljon ki, amely képes objektíven mérni a szervezeti és az egyéni teljesítményt, összekapcsolni a kettőt, és a javadalmazást egyre szorosabban az egyének és a csoportok teljesítményéhez kötni.
 
Az értelmiségi létformához csak beugró a diploma megszerzése, és folyamatos erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy egy közgazdász vagy egy bölcsész tudása folyamatosan lépést tartson a tudományterület és a kapcsolódó tudományok fejlődésével. Ezért nemcsak sok sikert kívánok a Miskolci Egyetem végzős hallgatóinak diplomájuk kamatoztatásához, hanem sok erőt is ahhoz, hogy most megszerzett friss tudásukat újra és újra meg tudják újítani, hiszen sikerüknek hosszútávon ez lesz a záloga.