A kiegyensúlyozott költségvetési politikát folytató országok tudták átvészelni a válságot

2021-08-31 13:26
Az Inforádiónak adott interjúm során elmondtam, a számvevőszék álláspontja szerint a minőségi pénzköltés a sikeres válságkezelés kulcsa.
Úgy gondolom, hogy egy államnak mindig korlátozottak a pénzügyi lehetőségei, hiszen az adófizetőképességétől is függ, hogy mekkora a bevétele. Az államnak viszont nem az a feladata, hogy megtakarítson, hanem az adófizető polgárok befizetéseinek célszerű és hatékony felhasználását kell biztosítania és garantálnia. Az állam a központi költségvetést törvényesen és célszerűen, a közpénzek eredményes kezelésével és az átláthatóság biztosításával köteles végrehajtani. Ezt az alaptörvényünk is kimondja. A számvevőszék mindenkor az alaptörvény szerinti kritériumokat keresi az értékelésében, az ellenőrzésében.  Fontosnak tartjuk meghatározni - közel 5000 milliárd forintról beszélünk - a válságkezeléshez, a járvány gazdasági hatásának kezelésére szánt pénzt mire célozzuk, mire költünk, és talán még fontosabb, hogy most tudunk-e a jövőre vonatkozóan olyan intézkedéseket tenni, ami majd a fenntartható versenyképességünket határozza meg. Tehát úgy gondolom, hogy a közpénzt kímélni kell, meg kell becsülni, befektetni kell. Ezt jelenti az, hogy minőségi pénzköltésben gondolkozunk.
 
A pénzköltési folyamatnak az értékeléséhez tíz kritériumot állított fel a számvevőszék. A kritériumok közül az egyik, amit ki kell emelnem, az a digitalizáció, a képzett munkaerő fejlesztése, hogy új, hozzáadott értékteremtő iparágak legyenek. A digitalizációt tekintve már nagyon szép eredmények vannak. A másik, amit meg kell említenem, a környezetkímélő technológia bevezetése, illetve az energia- és anyagfelhasználás csökkentése, amely a vállalkozások üzleti modelljét is fenntarthatóan versenyképessé teszi.