Domokos László

A munkahelyek megőrzésének köszönhetően csökkent a szegénységben élők száma

2020-06-30 10:45
2008 és 2017 között Magyarországon 908 ezer fővel csökkent a szegénységben élők száma, amely csökkenés jelentősen meghaladta a 2020-ra vonatkozó nemzeti vállalásban szereplő 450 ezer főt- mutatott rá az ÁSZ legfrissebb elemzése.
Az ÁSZ elemzése rámutat, hogy a szegénység mérséklése terén 2010 óta elért eredmények elsősorban a foglalkoztatás bővítésének köszönhetőek, ezért a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi hatásainak mérséklése érdekében prioritást kell adni a munkahelyek megőrzésének, illetve a munkahelyteremtés ösztönzésének.
 
A szegénységgel összefüggő nehézségek, a rossz élet- és lakáskörülmények, az egészségügyi problémák, az alacsony iskolázottság, a munkanélküliség jelentős negatív hatással van a társadalom egészének működésére és fejlődésére. A szegénység jelenléte közvetlenül, szerteágazó módon érzékelhető a mindennapokban, a társadalom közérzetét is befolyásolja. A 2008-as gazdasági válság erőteljesen felszínre hozta a szegénység társadalmi szintű problémáját. Az egymást követő kormányok jelentős erőforrásokat fordítottak a szegénység és társadalmi kirekesztettség csökkentésére, újratermelődésének visszaszorítására. Magyarországon 2010-ben a lakosság egyharmada, megközelítőleg 3 millió ember élt a szegénységi küszöb alatt.
 
Az ÁSZ legfrissebb elemzése vizsgálta a szegénység csökkentése terén elért eredmények fenntarthatóságát, valamint a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi következményeit, várható hatásait.
 
Az elemzés bemutatja, hogy a szegénységben élők számának és arányának 2010 és 2018 között bekövetkezett számottevő csökkenése elsősorban annak volt köszönhető, hogy a foglalkoztatás jelentősen bővült, ezzel párhuzamosan pedig a munkanélküliség csökkent. A munkahelyeknek a járvány miatti megszűnése ezért komoly kockázatot jelent a szegénység mérséklése terén elért eredmények megőrzését illetően is – hívják fel a figyelmet az ÁSZ elemzői. Következésképpen indokolt, hogy a gazdaságvédelmi intézkedések során a munkahelyek megtartásának és új munkahelyek létrehozásának ösztönzése előtérbe kerüljön.
 
A szegénység eredményes leküzdése nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is kiemelt fontosságú stratégiai cél. Az Európai Unió 2010-ben elfogadott, Európa 2020 Stratégiájában is fontos szerepet kapott a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők számának, arányának csökkentése. A szegénység felszámolása továbbá első helyen szerepel az ENSZ Csúcstalálkozója által 2015-ben elfogadott fenntarthatósági célkitűzések között is.