A nemzetközi tudásmegosztás rendkívül hatékony a korrupció ellen

2021-12-13 09:43
Az Állami Számvevőszék jelentős tapasztalattal és eredménnyel rendelkezik az integritás kultúrájának elterjesztésében. December 9-én, a korrupcióellenesség világnapján a „Future of Anti-Corruption” nemzetközi konferencián osztottam meg az ezzel kapcsolatos gondolataimat az egyesült arab emírségekbeli, az orosz, az olasz, a kolumbiai, az ecuadori és az észt számvevőszék, valamint az UNODC képviselőivel.
Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC), valamint az INTOSAI közös konferenciáján, a két szervezet nemzeti korrupcióellenes egyetértési nyilatkozata kapcsán büszkén mondtam, hogy Magyarországon ez az együttműködés már 2011 óta megvalósul.
 
Immár 10 éve annak, hogy Budapesten az ÁSZ kezdeményezésére közös nyilatkozatot írtunk alá a közigazgatási és igazságügyi miniszterrel, a legfőbb ügyésszel és a Legfelsőbb Bíróság elnökével, amelyben kötelezettséget vállaltunk az általunk vezetett állami szervek korrupcióval szembeni ellenálló képességének erősítésére és a korrupcióellenes eszköztár fejlesztésére. Az összefogáshoz a későbbiekben csatlakozott az Országos Bírósági Hivatal, a Belügyminisztérium, a Közbeszerzési Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetve a Gazdasági Versenyhivatal is.
 
A magyar tapasztalatok egyértelműen igazolják az együttműködés hasznosságát, sőt, a szervezetek közötti korrupcióellenes összefogás nemzetközi szinten is eredményes lehet. Jó példa erre a 2021 februárjában megtartott nyolcadik nemzetközi integritási konferencia és szeminárium, amely egyben az INTOSAI-UNODC együttműködés kapcsolódó eseménye is volt. Úgy gondolom, hogy a tudásmegosztás rendkívül hatékony eszköz a korrupció elleni küzdelemben, ezt pedig tovább erősíti az INTOSAI és az UNODC közötti megállapodás.