Domokos László

ÁSZ emlékérme a több évtizedes munka elismeréséért

2020-11-25 10:49
Végéhez közeledik az esztendő, amely során az Állami Számvevőszék kettős évfordulót ünnepel. A kettős jubileum kapcsán, bár büszkén vesszük sorra szakmai sikereinket, fontos, hogy ne feledkezzünk meg azokról a biztos alapokról sem, amelyeket elődeink állhatatos munkája rakott le számunkra. Ennek elismeréseként az ÁSZ jubileumi emlékérméjét ajándékoztam az ÁSZ nyugdíjas kollégáinak.
150 esztendővel ezelőtt, 1870-ben jött létre az első független magyar Állami Számvevőszék, amelynek működését 1949-ben megszüntették, így mintegy négy évtizeden keresztül nem volt független közpénzügyi ellenőrzés Magyarországon. Az Állami Számvevőszék 1989. október 23-án jött létre újra a Harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásával egyidejűleg, működését pedig hivatalosan 1990. január 1-jén kezdte meg ismét. Az ÁSZ tehát az Országgyűlés független pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerveként 150 éve a közpénzek őre, 30 éve pedig a magyar demokrácia pénzügyi garantőre.
 
Az elmúlt mintegy 10 esztendőben az Állami Számvevőszék működési folyamatai, illetve szervezeti struktúrája alapvető megújuláson ment keresztül. Ez magában foglalja a módszertanok folyamatos fejlesztését, a belső folyamatok átalakítását a tervezéstől egészen a hasznosulásig, valamint a minőségbiztosítás, a humánerőforrás-gazdálkodás újragondolását és megerősítését. Az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt helyeztünk az ÁSZ tanácsadó, tudásmegosztó tevékenységére, ami annak is köszönhető, hogy az ÁSZ a működési folyamatait átható digitális átállást hajtott végre.
 
Vallom, hogy az Állami Számvevőszék megújulásához, eredményes működéséhez nagyban hozzájárultak azok az alapok, amelyeket szakértő kollégáink raktak le az elmúlt három évtizedben. Ezt megköszönve, illetve munkájukat elismerve ajándékoztam meg nyugdíjas kollégáinkat a Magyar Nemzeti Bank által, az ÁSZ kettős évfordulója alkalmából kibocsátott, limitált számban készült emlékérme egy-egy példányával, amelyet a jelen járványhelyzetben az idősek fokozott védelme érdekében természetesen postai úton tettem.
 
Emellett, biztosítottam nyugdíjas kollégáinkat arról is, hogy az Állami Számvevőszék támogatja az ÁSZ Nyugdíjas Egyesületének értékőrző tevékenységét, és örömmel működik együtt az Egyesület idén megválasztott új vezetésével.