Átadták a Nemzet Művésze díjakat

2021-11-06 00:00
Az elmúlt évekhez hasonlóan, ebben az esztendőben is november 5-én, a Magyar Művészeti Akadémia „születésnapján” adták át a Nemzet Művésze díjakat. A legrangosabb hazai művészeti elismerést idén hat olyan művésznek ítéltek oda, akik sok évtizedes tevékenységükkel számos felejthetetlen pillanatot okoztak közönségük számára.
Számomra a kultúra, illetve a művészetek jelentik az igazi kikapcsolódást. Egy látványos színházi előadás, egy izgalmas film, egy kellemes koncert vagy egy érdekes képzőművészeti kiállítás szinte mindig segít abban, hogy ha csupán néhány órára is, de magam mögött hagyjam a dolgos hétköznapok feszültségét. Fontos azonban néha abba is belegondolni, hogy ami számomra adott pillanatban a szórakozást jelenti, az a művészek részéről gyakran évtizedeken át tartó áldozatos munka eredménye. Ezért is tartom rendkívül dicséretesnek a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezését, amelynek keretében munkájukhoz méltó elismerésben részesítik hazánk kiemelkedő alkotóit.
 
Az MMA javaslata alapján, 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet kiemelkedő teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek megbecsülése, valamint méltó életkörülményeinek biztosítása céljából hozta létre a Nemzet Művésze díjat, amelyet 2014 óta minden évben a Díj Bíráló Bizottsága ítél oda a kiválasztott művészeknek.
 
Ebben az évben Nemzet Művésze díjban részesült Aknay János festőművész, András Ferenc filmrendező, forgatókönyvíró, producer, Maurer Dóra grafikus, festőművész, Reviczky Gábor színművész, Sapszon Ferenc karnagy, zeneszerző, illetve Zádori Mária énekművész.
 
Az idei díjátadó ünnepség formabontó volt, mivel a tavalyi esztendő díjazottjai is jelen voltak, ugyanis a járványügyi helyzet alakulása miatt, nekik az előző évben nem volt lehetőségük ünnepélyes formában átvenni az elismeréseket.
 
Mindig jóleső érzés olyan rendezvényeken részt venni, ahol a hivatásukat kiemelkedő szakmai színvonalon művelő, tevékenységükkel valódi értékeket teremtő művészeket ismernek el. Ilyenkor ugyanis nem annak lehetünk a részesei, amikor ők adnak, hanem azt ünnepelhetjük közösen, amikor ők kapnak.