Az ÁSZ jubileumi évéről ír a nemzetközi számvevőszéki közösség vezető lapja

2021-02-18 13:39
A napokban jelent meg az INTOSAI Journal legújabb száma, amelyben az Állami Számvevőszék tavaly ünnepelt kettős jubileuma, valamint a megvalósult digitális innovációk kapcsán közöltek cikket szervezetünkről.
Mindig büszkeséggel tölt el, amikor az Állami Számvevőszék tevékenységéről a világ számvevőszéki közösségének vezető lapja számol be. Az INTOSAI Journal most megjelent száma egy rövid történelmi áttekintést követően szervezetünk jubileumi évének főbb eredményeibe, kihívásaiba és emlékezetes pillanataiba enged betekintést.
 
2020-ban az ÁSZ kettős évfordulót ünnepelt: az első független magyar állami számvevőszék alapításának 150 éves évfordulóját és a független számvevőszéki ellenőrzés újraindulásának 30 éves évfordulóját. A jubileumi évet bár beárnyékolták a világjárvány okozta kihívások, szervezetünk rugalmasan alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez, és alaptevékenységünk megszilárdítása mellett, tanácsadó tevékenységünket is sikerült kiterjesztenünk. Természetesen a kettős évfordulóról is igyekeztünk méltóképpen megemlékezni. Felidéztük a régmúltat és leróttuk tiszteletünket az ÁSZ korábbi elnökei előtt, illetve összegeztük az elmúlt évek fontos eredményeit, amelyek elismeréseképp a Magyar Nemzeti Bank emlékérméket bocsátott ki.
 
 
Intosai_journal
 
Az INTOSAI Journal-ben megjelent cikk az ÁSZ munkafolyamataiban, elsősorban az adatbekérés területén megvalósuló digitális innovációkról is beszámol. Fejlesztéseink révén az ellenőrzöttek megkeresése már elektronikus formában történik, az adatokhoz való hozzájutást pedig egy online elektronikus adatbekérő rendszer támogatja. Ez a kizárólag elektronikus csatornákon működő információáramlás a hatékonyság mellett, az objektivitás és az egyenlő elbírálás elvének a megvalósulásához is hozzájárul.
 
Bízom benne, hogy a tavalyi évben elért eredményeink és fejlesztéseink inspirálóan hatnak majd a nemzetközi számvevőszéki közösség minden tagjára.
 
Az INTOSAI Journal-ben megjelent cikket eredeti nyelven itt érhetik el.