Az integritás a gyógymód a korrupció ellen

2020-12-03 00:00
„Ahogy a COVID-19 vírus, úgy a korrupció is az egész világ alattomos betegsége”. Nem véletlen hasonlítottam össze a minap a korrupció jelenségét az életünket teljesen felforgató, ma is számtalan kihívást okozó vírussal. Mindkettő szinte láthatatlanul terjed, jelenlétük pedig visszaveti a gazdasági folyamatokat és megbetegíti a társadalmat. Terjedésük azonban megállítható, összefogással és védekezéssel pedig meg is előzhető.
A világjárvány gazdasági hatásairól nagyon sok szó esik mostanában, ami nem véletlen, hiszen a vírus okozta válsághelyzet gyökeresen és végérvényesen megváltoztatta a minket körülvevő gazdasági környezetet. Emellett azonban egy másik, nem kevésbé fontos hatása is van a pandémiának. Ahogy arra több nemzetközi szervezet, illetve az Állami Számvevőszék is rámutatott, a rendkívüli állapot kiemelt korrupciós és szabálysértési kockázatokat jelent.
 
Megítélésem szerint, a korrupció olyan, mint a betegség, amit a legjobb, ha megelőzünk. Ahogy a COVID-19 vírus ellen is az aktív védekezés, a fertőzés terjedését kontrolláló eszközök, a fertőzés megelőzése, illetve a széleskörű védettséget biztosító vakcina alkalmazása lehet a hatékony válasz, úgy a korrupció elleni fellépés kulcsa is az összefogás és a megelőzés. Ehhez azonban meg kell vizsgálnunk, hogy be tudjuk-e azonosítani a korrupciós veszélyeztetettséget, illetve, hogy rendelkezünk-e olyan védelmi rendszerrel, amely ellenállóvá teszi mind az államot, annak szervezeteit, mind pedig az egyént.
 
Az Állami Számvevőszék 2020-ban minden eddiginél nagyobb hatást gyakorol a magyar közszféra integritására, illetve a korrupció megelőzését biztosító rendszerek fejlesztésére. Ettől az évtől kezdve a számvevőszék a monitoring alapú értékelésre helyezi a hangsúlyt, ennek keretében pedig 3197 önkormányzatnál, illetve 1284 önkormányzati hivatalnál értékeli a korrupció ellen védettséget biztosító rendszerek kiépítettségét. A rendszerszintű ellenőrzés pedig amellett, hogy támogatást nyújt az önkormányzat hatékony működését megalapozó szabályok betartásához, hozzájárul a járványhelyzet miatt különös mértékben megnövekedett korrupciós kockázatok elleni eredményes védekezéshez, illetve az átláthatóság biztosításához.
 
Szintén a korrupciós veszélyeztetettséget, illetve a korrupciós kockázatok kezelésére szolgáló kontrollok kiépítettségét értékeli az a felmérés, amelyet az Integritás Projekt keretében végez el az Állami Számvevőszék 2011 óta minden évben a közszféra intézményei körében. Az áprilisban lezárt – sorban kilencedik – kérdőíves kutatáshoz, minden eddiginél több, 4002 közpénzből működő, közvagyont kezelő szervezet csatlakozott. Ez egyértelműen azt bizonyítja, hogy a magyar közszféra szervezetei elkötelezettek a megelőzésen alapuló korrupció elleni fellépés eszközeinek szervezeti szintű alkalmazásában. A felmérés eredményei alapján szintén következtetésként vontuk le, hogy a korrupció ellen védettséget biztosító integritáskontrollok kiépítettsége tovább javult a magyar közszférában.
 
Természetesen mindig van tere a fejlődésnek, így a 2020-ban lezárt elemzés is több ilyen területre világított rá. Ezek között van az összeférhetetlenség, az ajándékok elfogadása, a kockázatelemzés és az automatizált rendszerek bevezetése. Végezetül, a felmérésünk azt is igazolta, hogy a világjárvány különös aktualitást ad az integritás szemléletű működésnek, a közszférát érintő többletfeladatok miatt pedig most még fontosabb a korrupciós veszélyek elleni védekezés.