Az Országgyűlés elfogadta az ÁSZ 2020-as tájékoztatóját

2021-06-15 15:41
A nehézségekből előnyt kovácsoltunk, így a járvány idején is fejlesztette a közpénzügyeket az Állami Számvevőszék - ez a mi Twitter-üzenetünk a tavalyi esztendőről.
Az Állami Számvevőszékről szóló törvény kimondja, hogy az Állami Számvevőszék elnöke az Országgyűlés számára minden évben tájékoztatást ad a szervezet előző évi tevékenységéről és az ellenőrzési megállapítások alapján tett intézkedésekről, illetve független könyvvizsgáló által auditált éves beszámolóban mutatja be az intézmény működését, gazdálkodását.
 
Ennek a törvényi előírásnak megfelelve 2021. április 30-án benyújtottuk az Országgyűlésnek az Állami Számvevőszék 2020. évi tevékenységéről és működéséről szóló tájékoztatónkat, majd 2021. július 8-án lezajlott parlamenti vitában átfogóan bemutattam a tavalyi évünk eredményeit, tapasztalatait, következtetéseit.
 
OGY_beszamolo1
 
A tájékoztatónk a digitalizáció vívmányait felhasználva, elektronikusan is könnyen forgatható. Ezúttal is törekedtünk arra, hogy átlátható és közérthető módon a felhasználók igényeihez illeszkedve mutassuk be a tavalyi évünket. Rendkívül fontos ez számunkra, hiszen az Állami Számvevőszék jogállásából fakadóan legfontosabb feladata az Országgyűlés, így a parlamenti bizottságok munkájának támogatása, hozzájárulva a törvényalkotáshoz, a jól irányított államhoz.
 
A hasznosíthatóság érdekében a tájékoztatónkban - folytatva az előző években már alkalmazott gyakorlatot - több fókusz köré rendszereztük a szakmai tapasztalatainkat: így a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás és a pénzügyi gazdálkodás ellenőrzése; az államháztartás számviteli rendjének betartására vonatkozó ellenőrzési tapasztalatok; a teljesítmény-ellenőrzések; tevékenységünk az integritásszemlélet fejlesztéséért, megszilárdításáért; valamint a költségvetési és makrogazdasági folyamatokat értékelő következtetéseink; e területek köré csoportosítottuk.
 
A 2020. év bebizonyította, hogy olyan események is megtörténnek, amelyek váratlanul érnek bennünket, és bár próbálunk, de teljességgel nem tudunk felkészülni rájuk. Vártuk a tavalyi évet, hiszen az Állami Számvevőszék számára a 2020. év történelmi vonatkozása miatt is különleges esztendő volt. Tavaly volt ugyanis 150 éve, hogy 1870-ben megkezdte működését az első önálló magyar Állami Számvevőszék, illetve 30 éve, hogy 1990. január 1-jén újraindult a független számvevőszéki ellenőrzés Magyarországon.
 
A Covid-19-világjárvány háttérbe szorította az emlékezést, és a múlt helyett a jelenre, illetve a jövő kihívásaira irányította a figyelmünket. Úgy is mondhatnám, hogy azzal ünnepeltük meg a kettős jubileumi évünket, hogy fokoztuk a Számvevőszék tevékenységének lefedettségét, illetve átadtuk, széles körben megosztottuk tudásunkat, tapasztalatainkat, ezzel dinamikus hatásnövekedést érve el. Mindezzel megőrizve a múltat értéket teremtettünk, hiszen a világjárvány időszakában aktívan járultunk hozzá a közpénzügyek fejlesztéséhez és támogattuk a jól irányított államot.
 
Az Állami Számvevőszék legfőbb alkotmányos küldetése, hogy támogassa az Alaptörvény közpénzügyi fejezetében lefektetett, iránytűként szolgáló elveket, előírásokat, úgymint a törvényesség, átláthatóság, célszerűség, eredményesség, a közélet tisztaságának elve gyakorlati érvényesülését, valamint fejlesztését. Mindebből egyenesen következik, hogy az Állami Számvevőszék az Alaptörvényben definiált garantőr szervezet, amelynek célja nem a hibakeresés vagy az elmarasztalás, hanem a jó irányba való terelés, a pozitív változások elindítása és fenntartása. Mindezek alapján az Állami Számvevőszék az Alaptörvényben deklarált normáknak és értékeknek megfelelően működő, Magyarország gazdasági szuverenitása fölött őrködő szervezet.