Dolgoznak a családi pénzügyminiszterek, készülnek a jövő vállalkozói

2020-08-28 15:30
Sokan megfogadták a sokszor elhangzott tanácsot, egyre megtakarítóbbak a háztartások – erre hívta fel a figyelmet Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke Szegeden, az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület 10 éves jubileumi konferenciáján. Az eseményen együttműködési megállapodást kötött az Állami Számvevőszék és a szegedi székhelyű Gál Ferenc Egyetem egy átfogó kutatásban való együttműködésről, mely a pénzügyi kultúra másik fontos elemének, a vállalkozói készségeknek a szintjét hivatott vizsgálni.
„Minden családba kellene egy pénzügyminiszter” – e szavakkal hívta fel a figyelmet Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke 2020 áprilisában arra, hogy a koronavírus-járvány negatív gazdasági következményeinek mérséklésében meghatározó a magyar lakosság pénzügyi kitettsége. Az elérhető legnagyobb biztonság érdekében pedig erősíteni kell a lakosság pénzügyi tudatosságát, azaz érteni és tervezni kell a családi pénzügyeket, és nagy hangsúlyt kell helyezni a megtakarításokra.

A kiemelt figyelmet kapott felhívásra visszautalva Domokos László 2020. augusztus 28-án Szegeden, az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület 10 éves jubileumi konferenciáján rámutatott, hogy a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 2020 második negyedév végére jelentősen – mintegy 1500 milliárd forinttal – nőtt a magyar háztartások pénzbeli vagyona. Ez arra utal, hogy a magyar lakosság a korábbiaknál tudatosabban és megfontoltabban reagált a válságra, megfogadta a tanácsot, és a nehéz körülmények között is fokozottan törekedett a megtakarításra. „Dolgoznak a családi pénzügyminiszterek” – jelentette ki Domokos László.

Az ÁSZ elnöke arra is rámutatott: rendkívül fontos az új generációk vállalkozási ismereteinek és készségének fejlesztése is, hiszen az innovációtól a munkahelyteremtésig ezek érdemi, jövőt alakító tényezők. Az Állami Számvevőszék az elmúlt években társadalmi felelősségvállalásának kiemelt területévé tette a magyar lakosság pénzügyi tudatosságának ilyen komplex fejlesztését. Az Országgyűlés 2014-ben határozatban ismerte el, illetve támogatta az ÁSZ ez irányú tevékenységét, törekvéseit.

A célok megvalósítása érdekében az ÁSZ egyedülálló együttműködési hálót alakított ki az elmúlt években. Ebben kulcsszerep jut a 2010-ben létrehozott Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesületnek, amelynek célja a pénzügyi intelligencia fejlesztése és a közérthető pénzügyi ismeretek népszerűsítése.

Ezzel kapcsolatban Domokos László a szegedi rendezvényen felidézte: az Állami Számvevőszék 2012-ben felmérést indított, melynek célja volt, hogy a tudományos kooperáció révén átfogó képet adjon a felsőoktatás különböző tudományterületén tanulmányokat végző magyar fiatalok pénzügyi műveltségéről és vállalkozói készségéről. Cél volt továbbá, egy olyan módszer kialakítása is, amellyel a későbbiekben ellenőrizhetővé válik a pénzügyi kultúra fejlesztésére irányuló programok eredményessége.

Az ÁSZ elnöke bejelentette: 2020-ban az ÁSZ megismétli a felmérést, így lehetőség nyílik arra, hogy megismerjük a felsőoktatásban tanulók tudásának, attitűdjének, viselkedésének aktuális jellemzőit, különös tekintettel a megváltozott társadalmi, gazdasági, technikai környezetre, és az utóbbi időben a középiskolások számára bevezetett képzési programok hatására.