Domokos László

Elindult a Pénz7 rendezvénysorozat

2020-02-28 13:00
„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.” – idézte Széchenyi Istvánt Merényi Zsuzsanna, a Pénziránytű Intézet oktatási igazgatója a 2020. február 28-i nyitórendezvényen, amelyen részt vett Domokos László, az ÁSZ elnöke is.
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke kiemelten fontosnak tartja a pénzügyi tudatosság fejlesztését, a mindennapi pénzügyek ismeretét, hiszen ez az alapja a családok biztonságának. 
 
Az ÁSZ elnöke üdvözölte korábban azt a törekvést is – amelynek megvalósításában az ÁSZ is aktív szerepet vállalt – és amely végül a pénzügyi tudatosság fejlesztés területe kormányzati stratégiai szintre emelését jelentette 2017-ben.
 
Magyarországon – nemzetközi szinten elsőként – 2020-ban 6. alkalommal indul el a Pénz7 köznevelési program, amelynek keretében kormányzati, civil és piaci szereplők példaértékű szakmai összefogással együtt vállalják az általános és középiskolás gyerekek pénzügyi tudatosságának és vállalkozói kompetenciájának fejlesztését.
 
A rendelkezésre álló adatok alapján, az idén mintegy 207 ezer diák, 11 és félezer rendhagyó tanórán vesz részt a programban. Minden korábbi évnél több önkéntes pénzügyi szakember és vállalkozó tartotta fontosnak, hogy személyes tapasztalatával még hitelesebbé tegye a tanórákat a diákok számára. Számuk idén meghaladja a 900 főt.
 
A pénzügyi és vállalkozói témahét idei témája a „Pénzügyi biztonság” és az „Ötletből vállalkozás”.
 
Az elmúlt évben az ÁSZ első alkalommal vett részt a Pénz7 rendezvényén, ahol a Pénzügyi Kultúra Nagykövetek sikeresen képviselték az ÁSZ-t és vitték el az ÁSZ üzeneteit a pénzügyi tudatosság témában.
 
Az ÁSZ Pénzügyi Kultúra Nagykövetei Balassagyarmaton, Gelsén, Hódmezővásárhelyen, Isaszegen, Jászkarajenőn, Győrött, Körmenden, Iváncson, Hajdúszoboszlón, Tatabányán és Sándorfalván tartottak pénzügyi témában előadásokat a helyi általános iskolákban. Az ÁSZ munkatársainak lelkesedése idén sem csökkent, 10 önkéntes kolléga tart tanórát az ország különböző pontjain a jövő héten.