Domokos László

Elnöki interjú a Portfólión

2020-06-26 10:34
Nagy fegyelem kell Magyarországon, de jobb lehet az élet, mint a vírus előtt volt – nyilatkozta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Portfóliónak adott interjújában.
Az egészségügyi veszélyhelyzet miatt sok munkavállaló veszítette el az állását, vagy csökkent a jövedelmük, ezért fontosnak tartom, hogy ebben az időszakban biztosított legyen számukra a segítség, például lehetőség az átképzésre. A munkahelyek megőrzését, a bővítést a kormány is fontosnak gondolta, ez a jövő évi költségvetésben is világosan rögzítve van – mondta a Portfolio-nak Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
 
A jövő évi büdzsé megalkotóinak nagy fegyelmezettségre van szüksége, oda kell figyelni a kiadásokra, amelyek összességében nem emelkedhetnek, és – hasonlóan az elmúlt évekhez – jelentős, ám rugalmasan felhasználható tartalékokat is be kell építeni a költségvetésbe.
Domokos László azt is elárulta, az ÁSZ gyorsan és rugalmasan tudott alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez a koronavírus-járvány idején. Az Állami Számvevőszék ugyanis már korábban felismerte, hogy a digitalizáció teret ad egy új szemléletnek, újfajta gondolkodásnak. Ennek köszönhetően mára az intézmény átállt egy olyan komplex digitális ellenőrzési környezetre, melynek során épít a hazai, a nemzetközi és a technológiai környezet változására is.
 
Szerinte az otthoni munkakörülmények egy magasabb fokú nyugalmi helyzetet jelenthetnek, ami végső soron eredményezheti azt, hogy a munkavállaló hatékonyabban dolgozik.
 
Domokos László elmondta, az ÁSZ is átállt az otthoni munkavégzésre, annak érdekében, hogy a munkavállalóit megóvja a vírus okozta megbetegedéstől. A zökkenőmentes és eredményes munkavégzés eredményeként a számvevőszék online sajtótájékoztatókat, tudásmegosztó szemináriumokat tartott, nyilvánosságra hozott közel 50 jelentést és több mint 10, az aktuális társadalmi és gazdasági kérdésekre reagáló elemzést is az érintett időszakban.
 
Az ÁSZ elnöke az interjúban kiemelte, hogy a kormány hatékony és gyors intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy egyrészt kontroll alatt tartsa a járványt, másrészt, hogy megakadályozza a vállalkozások és a családok ellehetetlenülését. Azáltal, hogy a vállalkozásoknak és a magánszemélyeknek is megadták a lehetőséget a törlesztőrészleteik felfüggesztésére, háromezer milliárd forintnyi többletforrás lehetősége jelent meg ebben az évben költési-beruházási stimulusként- húzta alá Domokos László.
 
A Portfólióban megjelent teljes interjút itt olvashatja el.