Domokos László

Interaktív előadás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

2021-10-15 10:06
Örömmel fogadtam el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felkérését, hogy az Állami Számvevőszék ellenőrzési tapasztalatainak, feltárt jó gyakorlatainak, illetve az évente elvégzett integritás kutatás eredményeinek ismertetése révén, bemutassam a hallgatóknak, hogy az elmúlt egy évtizedben hogyan járult hozzá az ÁSZ a jól irányított államhoz.
Az Állami Számvevőszék és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyaránt elkötelezettek az oktatás, a képzés, a tudományos kutatás, az integritás alapú kultúra fejlesztése, illetve a közpénzekkel, közvagyonnal való gazdálkodás színvonalának, valamint a közigazgatás versenyképességének javítása iránt.
 
NKE_1014_01
 
Öröm volt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendkívül motivált és lelkes hallgatói előtt arról beszélni, hogy a számvevőszéki ellenőrzések megállapításai hogyan képesek egy olyan összetett tudásanyagként megjelenni, amely a közszféra minden szereplője számára sikerrel alkalmazható, hasznosítható.
 
Büszkén hívtam fel a hallgatók figyelmét arra, hogy az Állami Számvevőszék támogatói tevékenysége révén jelentősen hozzájárul mind a közpénzügyi helyzet, mind pedig a közfeladat-ellátás minőségének javulásához, a közbizalom erősítéséhez.
 
NKE_1014_02
 
Meggyőződésem, hogy az Állami Számvevőszék és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közötti értékes és aktív tudásmegosztó együttműködés nem csupán a minőségi munkavégzéshez szükséges szakmai ismeretek átadásához járul hozzá, hanem annak az értékrendnek a megteremtéséhez is, amely garantálja a jövő nemzedékek meghatározó szerepét a hazai integritás kultúra további mélyítésében, illetve a közjó előmozdításában.