Jankovics Marcell emlékére

2021-06-23 00:00
Néhány hete ért minket a szomorú hír, hogy életének 80. évében elhunyt Jankovics Marcell, Kossuth-díjas rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke. A kivételes tehetségű, világszerte elismert művészt a napokban helyezték örök nyugalomra. Rendkívüli életműve révén azonban alkotói nagysága még nagyon sokáig velünk marad.
A Magyar Népmesék vidám, kellemes dallamát szinte biztos vagyok benne, hogy mindannyian dúdoltuk már: gyermekkorunkban, amikor hazánk népi hagyományait megismerve nevettünk és szomorkodtunk együtt a főhősökkel, illetve felnőttként, amikor már gyermekeink arcán csodáltuk a mosolyt, amelyet a mesék egyedi hangulata, színes világa és emlékezetes történetei csaltak az arcukra. Említhetném még a János vitéz és a Fehérlófia című rajzfilmeket, vagy akár a Mondák a magyar történelemből című rajzfilmsorozatot is, amelyek mind azt mutatják, hogy Jankovics Marcell életműve rendkívüli, éppúgy, mint művészetének hatása a magyar kultúrára.
 
Jankovics Marcell életének korai éveit beárnyékolták ugyan a családját ért meghurcoltatások, pozitív személyiségével minden körülmények között képes volt derűs maradni, kivételes rajztehetségével pedig a megpróbáltatások dacára is jelentős hazai és nemzetközi sikereket tudott elérni.  1973-ban elkészült a János vitéz, a művész első egész estés rajzfilmje, amely nem csupán lenyűgöző pályájában, de a hazai rajzfilmtörténetben is máig fontos mérföldkőnek számít. Egész estés alkotásának sikerei ellenére nem hagyott fel a rövidfilmek készítésével sem: Sisyphus című munkája Oscar-díj jelölést kapott, a Küzdők című alkotásával pedig a cannes-i fesztivál legjobb rövidfilmjének járó Arany Pálma-díjat nyerte el.
 
A nemzetközi elismerések bár rendszeressé váltak, Jankovics Marcell művészetének világát mindvégig hazaszeretete, illetve a magyar népi vizualitás és gondolkodásmód hatotta át. Generációk nőttek fel úgy, hogy a Kossuth-díjas művész alkotásai révén ismerkedtek meg a magyar mesék és mondák világának kincseivel, illetve a hazai népi művészet motívumaival. Rendkívül sokszínű és szerteágazó művészetét az általa írt ismeretterjesztő könyvek, a főként néprajzi hagyományokat, mitológiai témákat és keresztény szimbolikát feldolgozó televízió műsorai, valamint színes illusztrálói életműve is gazdagítja.
 
Jankovics Marcell ma már nincs köztünk, páratlan életműve azonban örökre a magyar kultúra meghatározó fejezete marad. Arról pedig immár a mi feladatunk gondoskodni, hogy a jövő generációinak is lehetősége legyen Jankovics Marcell életművén keresztül tanulni, tapasztalni és élményeket gyűjteni.