Jubileumi évad a vízi színházban

2020-06-14 00:00
 „Bizakodunk, hitet teszünk, hiszen élni szeretnénk. Köszönet azoknak, akik a hitet erősítik és azoknak, akik a hitet táplálják” – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Szarvasi Vízi Színház jubileumi évad nyitóeseményén, tisztelegve a járvány elleni védekezés során a frontvonalban dolgozók áldozatvállalása előtt.
Ünnepi gálaműsorral nyitották meg a Szarvasi Vízi Színház tizedik jubileumi évadát. A szezont Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára, Babák Mihály polgármester, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatója és Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója nyitotta meg.
 
viziszinhaz1

A kultúráért felelős államtitkár úgy fogalmazott: ez az alkalom színháztörténelmi pillanat, hiszen három hónap kényszerpihenő után június 12-én Magyarország három kiemelkedő városában, színházában Miskolcon, Szombathelyen és Szarvason újra elindult a színházi élet.


A gálaest első felvonásában a Magyar Rapszódia című táncfantáziát láthatták az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának előadásában.
 
 
viziszinhaz3
 

Az idény első hónapja a vízi színházban a háláról és a köszönetnyilvánításról szól. Ennek jegyében minden pénteken és szombaton más-más szakterületen, de egyaránt a frontvonalban dolgozó és helytálló embereknek, az ő tiszteletükre lépnek fel majd a színészek ingyenes előadásokon.

Az augusztus 22-ig tartó évadban a kormányrendelet értelmében a programok szigorú higiéniai szabályok és ültetési rend betartásával, korlátozott nézőszámmal zajlanak majd, a belépéshez pedig várhatóan előzetes regisztráció szükséges.