Minden területen fontos a szabályok betartása

2020-09-25 14:48

Sokfélék vagyunk. Így aztán minden témában, ami sokunkat érint, más és más szerepfelfogások kaphatnak hangot. Amikor például a közlekedésről esik szó, három jellegzeteset ismerünk. 
 

- Az egyik szerint felelősek vagyunk önmagunkért, figyelnünk illik a többiekre, be kell tartanunk a szabályokat.
- A másik többnyire akkor jön elő, amikor egy felelőtlenül száguldozó, előzgető autós miatt iszonyú vészfékezésre kényszerülünk, vagy az utolsó pillanatban kell  félreugranunk a zebrán. A sértett fél ilyenkor gyakran mondja, hogy persze most nincs itt egyetlen rendőr sem, pedig az ő dolguk lenne, hogy lefüleljék az ilyet!
- A harmadik szerepfelfogás pedig a közlekedési szabályokra fittyet hányó autósé, aki szerint a szabályok őt csak zavarják a vezetésben. Ugyan hagyják már őt békén ezekkel!
 
Úgy tűnik, a hvg.hu újságírója és néhány politikus ezt az utóbbi közelítést tette magáévá. (Volt olyan képviselő, aki ezügyben el is szólta magát. Parlamenti felszólalásában nem éppen a törvény betartására bíztatott!) Mintha amikor a szabálytalankodó sofőr híres művész, kiváló orvos, nagyszerű tudós vagy más, a saját szakmájában méltán nevet szerzett profi, akkor bátran vezethetne szabálytalanul. Igaz, nem autót, hanem "csak" adófizetői pénzekből fenntartott intézményt. Ne zavarják őt mindenféle KRESZ-szel, törvényességi vizsgálatokkal!
 
Mi az Állami Számvevőszéknél másképp gondolkodunk, ahogy egyébként erre a törvény kötelez is bennünket. Természetesen elismerést és tiszteletet adunk minden tudományos, művészeti, gazdasági, oktatási, igazgatási eredménynek és persze annak is, aki azt elérte. Ha viszont ő egy intézmény vezetői székébe, testületébe ül be, pont úgy el kell várnunk tőle a felelős, szabálykövető működést és működtetést, mintha csak az autóját vezetné.
 
Tekintse mondjuk a szerződéskötési rendet a zebrának, vagy a leltár pontosságát a kötelező sebességhatár betartásának!
 
Mi nem vagyunk rendőrök, ügyészek vagy bírók, nem nyomozhatunk, és természetesen nem ítélkezhetünk. Az esetleges büntetéseket sem mi szabjuk ki. Mi szakmai megállapításokat teszünk. Az ellenőrzöttek által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból tudunk dolgozni, és azok teljességét vagy hiányosságait állapítjuk meg. 
 
Ma már az is egyre közismertebb tény, hogy az ellenőrzés mellett és előtt sem tétlen a Számvevőszék. Támogatunk, felkészítünk  segítünk. 
- Jelentős számban oktatásokat szervezünk az ellenőrzendő szervezeteknek, a pártoktól a tudományos intézményekig, a kórházaktól az önkormányzatokig, természetesen ingyenes részvételi lehetőséggel. 
- Továbbá olyan, úgynevezett önteszteket készítünk és bocsátunk a rendelkezésükre, amelyeket áttanulmányozva, kitöltve az ellenőrzésre való felkészülésük hiánytalan lehet. 
- Ráadásul az ellenőrzést követően is módjuk van a hibák, hiányosságok kijavítására egy általuk készített intézkedési tervet követve. 
 
Sajnálattal kell tudatnunk a KRESZ-t, a jogszabályokat lebecsülőkkel, hogy alapállásukat hiába rejtik politikai vádaskodás mögé. Az Állami Számvevőszék a törvények, a közérdek alapján dolgozik, sőt éppen a gazdálkodás, a működés törvényességére vonatkozó megállapításaink és elemzéseink adhatnak úgymond megrendeléseket a törvényhozásnak.
 
Jómagam biztos vagyok benne, hogy társadalmunk túlnyomó többsége a rendet, a törvényességet becsüli nagyra, és azt kívánja választani. Valamennyien tudjuk, hogy ez közös biztonságunk és előbbre jutásunk egyik  legfontosabb bázisa, úgy ahogyan a közlekedésben a KRESZ.