Domokos László

Recenzió az ÁSZ elnökének könyvéről

2020-05-27 11:26
„Az elkötelezett állami vezető mint a jó kormányzás és a versenyképesség egyik pillére” címmel jelent meg recenzió Domokos László „Ellenőrzés – a fenntartható jó kormányzás eszköze” című könyvéről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludecon nevű blogján.
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnökének 2019-ben megjelent „Ellenőrzés – a fenntartható jó kormányzás eszköze” című könyvéről készített recenziót Kolozsi Pál Péter, a Pénzügyi Szemle rovatvezetője, az NKE Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.
 
A könyv a Miskolci Egyetem Gazdasági Karának támogatásával és az Akadémia Kiadó gondozásában jelent meg, amelynek recenziója a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludecon nevű blogján olvasható.
 
Kolozsi Pál recenziójában kiemeli, hogy a könyv fő mondanivalója, miszerint a jó állam feltételezi a jó kormányzást, ami nem képzelhető el a jó kormányzás mellett elkötelezett, jól képzett állami vezetők és hatékony ellenőrzés nélkül, a jelenlegi járványügyi helyzetben kiemelten aktuális, hiszen ebben a helyzetben rendkívül fontos, hogy az állam hatékonyan és eredményesen lássa el a feladatait.
 
A könyv következtetései alapján, a recenzió rámutat arra, hogy az utóbbi években a külső ellenőrzés legfőbb intézményei újraértelmezték a szerepüket, küldetésüknek már nem csak a közpénzek elköltése szabályosságának ellenőrzését tartják, hanem azt, hogy hassanak a közpénzügyek felhasználására, ezen keresztül a gazdaság hatékonyabb működésére, azaz tevékenységükkel hozzáadott értéket teremtsenek a társadalom számára.
 
A cikk írója kiemeli a könyv versenyképességre vonatkozó elemeit, kihangsúlyozza, hogy a kötet mennyire hiánypótló, hiszen nagyon kevés szakirodalom foglalkozik az állami működés mikroszintjével.
 
Végezetül Kolozsi kiemeli a vezetők személyes elkötelezettségének fontosságát, elemeit, illetve felhívja a figyelmet arra, hogy a versenyképesség növelésének ugyanúgy részét kell képeznie az állami vezetőképzésnek és továbbképzésnek, mint az átfogó reformintézkedéseknek.