Tapasztalataink megosztásából tanulnak a legtöbbet a megyei önkormányzatok

2021-03-24 00:00
Együttműködéseink erősítése, illetve tapasztalataink megosztása miatt tartom rendkívül fontosnak, hogy minden évben találkozzunk az önkormányzati érdekszövetségek vezetőivel. Bár a járványhelyzet következtében találkozóink idén az online térben tudnak megvalósulni, ez nem akadályoz minket abban, hogy érdemi, előremutató beszélgetéseket folytassunk. Legutóbb Pajna Zoltánnal, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ), valamint a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnökével egyeztettem.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az Állami Számvevőszék akkor, amikor története során először értékelte egyidejűleg az összes magyarországi önkormányzat és hivatalaik korrupció elleni védettségét, amely során többszintű tanácsadó tevékenységet is végzett. Tapasztalatainkat a minap osztottam meg Pajna Zoltánnal, a MÖOSZ elnökével, akinek beszámoltam arról, hogy az önkormányzatok hozzáállásban és intézkedésben is jól teljesítettek, a javulási szándék pedig a vezetők tekintetében és az eredmények tükrében is kimutatható.
 
A tanácsadási tevékenységek vonatkozásában fontosnak tartottam kiemelni azt, hogy a jelen idejű monitoring értékelés során az együttműködő önkormányzatok és önkormányzati hivatalok - a jövőre vonatkozóan - már az ellenőrzés során javíthatták a hiányosságaikat. Úgy vélem, hogy ezáltal a számvevőszék érdemben tud hozzájárulni ahhoz, hogy minden önkormányzat és önkormányzati vezető előreléphessen a korrupció elleni védettség területén.
 
Az egyeztetés során arról a tanácsadó levélről is beszéltem, amelyet az ellenőrzés és az értékelés lezárását követően küldtünk meg minden önkormányzat első számú vezetőjének.  Ebben egyrészt azokra a területekre, illetve dokumentumokra hívtuk fel a figyelmet, amelyek meghatározóak a közpénzek szabályszerű, átlátható és elszámoltatható felhasználása szempontjából, másrészt pedig rávilágítottunk a felelősségi körökre. A levelek kiküldése azért volt fontos, hogy rámutassunk arra, hogy a vezető nincs egyedül, támaszkodhat a jegyző és a belső ellenőr munkájára, hiszen a belső ellenőr feladata megnézni azt, hogy törvényesen működik-e a szervezet egész évben.
 
A MÖOSZ elnökével az ÁSZ honlapján elérhető öntesztekről is beszélgettünk. Elmondtam, hogy ezek a szabályos működés és gazdálkodás elősegítése érdekében nyújtanak fontos támogatást az önkormányzatoknak. Felhívtam a figyelmet arra is, hogy a már elérhető „Az önkormányzatok egyes befektetési tevékenységének feladatellátása támogatására”, illetve „Az önkormányzatok beruházási tevékenységeinek feladatellátása támogatására” öntesztek mellett, hamarosan elérhető lesz az önkormányzatok integritására vonatkozó önteszt is. Pajna Zoltán erre reagálva elmondta, hogy az ÁSZ öntesztjei minden önkormányzat számára rendkívül hasznosak, ezért népszerűsíteni fogják őket a saját településeik körében.
 
onktali5
 
Természetesen szóba kerültek az elkövetkezendő időszak tervei, törekvései is. Hangsúlyoztam, hogy a számvevőszék legfontosabb célja továbbra is a támogatás, illetve elmondtam, hogy a következő nagy rendszerszintű értékelésünk a pénzügyi terület lesz, ahol a 2018-19 évi pénzügyi helyzetet fogják értékelni a számvevőszék szakemberei. Ezzel kapcsolatban arról biztosítottam a MÖOSZ elnökét, hogy kollégáim nem az önkormányzatokat fogják terhelni, hiszen munkájuk során a Magyar Kincstár adatállományát használják majd.
Rendkívül fontosnak gondolom, hogy a MÖOSZ elnöke is egyetértett velem abban, hogy szükséges a pénzügyi helyzet ellenőrzése. Pajna Zoltán a katonás rend híve, így nagyon fontos számára a szabályozottság. A megbeszélés során kifejtette, hogy nagyon sokat dolgoznak azért, hogy segítsék a településeken élők jövőjét, illetve, hogy minél több támogatást adjanak a helyi polgármestereknek. Örömmel hallottam, hogy ebben partnerként tekintenek az ÁSZ-ra, hiszen ahogy elmondta, tapasztalataink megosztásából tudnak a legtöbbet tanulni.
 
Hiszek abban, hogy érdemes és fontos az önkormányzatok rendkívül felelősségteljes munkáját szakmai tudásunkkal, illetve tapasztalatainkkal támogatni. Ebben erősített meg Pajna Zoltán, aki bizalmát fejezte ki aziránt, hogy ellenőrzéseink és támogatásunk révén javulni fog a rendszer. Hozzátette, örül annak, hogy a járvány időszakában is támogatja őket az ÁSZ, és megköszönte szakembereink munkáját, valamint szervezetünk nyitottságát.