Válság, kihívás, lehetőség

2020-09-29 14:00
A válság természete, hogy kihívás elé állít mindannyiunkat. A kihívás azonban egyúttal lehetőséget is teremt. Lehetőséget a minőségi váltás megvalósítására – erről beszélt Domokos László az egész világot megrengető koronavírus járvány gazdasági hatásaival és a várható kilátásokkal kapcsolatosan.
A világjárvány rávilágított arra, hogy komoly, a technológia által vezérelt változás zajlik éppen körülöttünk. A XXI. század nyersanyagává, fő erőforrásává az adat vált, amelyhez elengedhetetlenül kapcsolódik az azt kezelni tudó megfelelő digitális környezet. Élni kell a digitalizáció adta lehetőségekkel, különben a lemaradás végzetessé is válhat. Ami eddig különös és egyedi volt, az mára általánossá vált.
 
Szemléletváltásra van szükség, különben saját magunk válunk a fejlődés gátjává. Be kell lépnünk az új technológiai korba, ezáltal lehetővé téve a változást mind magánéleti, mind társadalmi szinten. Ez a változás hatalmas, magyarországi viszonylatban a rendszerváltás léptékéhez mérhető. Az Állami Számvevőszék már jó ideje a digitalizáció útján jár, amit a járvány megjelenése nemhogy leállított, hanem fel is gyorsított.
 
DL_MagyarNemzet2
 
A pandémia ugyanakkor alkalmat teremt arra is, hogy az állampolgárok gondolkodásmódja is változzon, és döntéseiket kockázati alapon, a megelőzésre koncentrálva, és tervezésre alapozva hozzák meg a jövőben. A tervezés sajátossága a határidőkben való gondolkodás, és a saját lehetőségeink felmérése. A kiadásainkat priorizálni kell, és a minőségi pénzköltés útjára kell lépnünk. Az állampolgárok összessége így válna felelős és öngondoskodó magyar társadalommá. A társadalom érdeke pedig az, különösen jelen helyzetünkben, hogy megtakarítsunk, és kivegyük a részünket a fogyasztásból. Ez közös érdeket és közös teherviselést jelent egyszerre. Így lábalhatunk ki szolidaritással a közösen megélt bajból.
 
A tervezni, félretenni és gazdálkodni tudó lakosság olyan hozzáadott értéket jelent az egész társadalom számára, amelyre válsághelyzetekben támaszkodni lehet. Mert mi is a gazdaság értelme, ha nem maga az ember? Az emberek jelentik az ország legnagyobb erőforrását és egyben tartalékát. Munkaerőként legtöbbet úgy tehetünk, ha folyamatosan a teljesítményünk fokozására törekszünk, bővítjük tudásunkat, vagyis befektetünk önmagunkba.
 
A közpénzek minden egyes forintjára is úgy kell tekinteni, mintha befektetés lenne. Mérni kell a költésének hatékonyságát, új nézőpontot kell kialakítani, és hozzáadott értékben kell gondolkozni. Az Állami Számvevőszék a mostanihoz hasonló kihívásokkal teli környezetben is azt vizsgálja, hogy jó irányba változik-e a közpénzügyi helyzet, mert számunkra ez a (m)érték.