Domokos László

„Jó gyakorlatok” konferencia – az eredményesség feltétele a közszférában

2019-03-22 08:15
Március 21-én indult el a soron következő „Jó gyakorlatok” szeminárium sorozat. A konferencia és közpénzügyi vezetőképzés fókuszában a köztulajdonú gazdasági társaságok állnak. A résztvevőket az Állami Számvevőszék székházában fogadták, ahol Domokos László elnök nyitóbeszédével indult a szakmai konferencia.
Domokos László nyitóbeszédében kiemelte, hogy a közszférában nincs eredményesség szabályszerűség nélkül. Ellenőrzési tapasztalat, hogy ahol nincs rend, ott nincs teljesítmény. Domokos László egy korábbi példát elővéve feltette a kérdést, „miként állapítható meg egy közszolgáltató vállalatról, hogy a közfeladatát eredményesen látja el, ha az erre vonatkozó szerződést öt év óta – a jogszabályi változások ellenére – nem módosították?”
 
Domokos László megnyitja a következő "Jó gyakorlatok" szemináriumot
Domokos László megnyitja a következő "Jó gyakorlatok" szemináriumot

Nemcsak a mindennapos ellenőrzési tapasztalataink mondatják velünk, hogy a „jó” és az „eredményes” a közszférában összetartozik, hanem elméleti szinten is megállapítható az összefüggés – emelte ki az ÁSZ elnöke. Tudományos megalapozottságához olyan modelleket és vezetési módszereket szükséges kidolgozni, melyek révén a jó és az eredményes a gyakorlatban is összekapcsolható. Ennek első lépéseként született meg a „Vezetés a közjó szolgálatában” című tankönyv, mely a közpénzügyi gazdálkodás és menedzsment területén az etikus vezetés és az eredményes gazdálkodás kölcsönös erősítését kívánta bemutatni. Többek között az összefüggések közti tudományos szintű feltárás érdekében az ÁSZ 2015-ben együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetemmel. Domokos László a gyümölcsöző együttműködésért köszönetet mondott Veresné Dr. Somosi Mariann dékánasszonynak, Dr. Kocziszky György professzor úrnak és valamennyi munkatársának. Az együttműködés keretében a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara kutatásokat folytat az etikus vezetés és az eredményes, fenntartható gazdálkodás témakörében. A kutatás eredményeit közvetlenül építi be tananyagaiba és oktatási módszertanaiba, elsősorban az ÁSZ által kezdeményezett képzései tekintetében.

A konferenciát követően lehetőség nyílik a résztvevőknek, hogy olyan vezetőképzéseken vegyenek részt, ahol fontos elem a csoportmunka, a jó tapasztalatok megosztása, az egymástól való tanulás. Domokos László beszéde végén kiemelte, hogy reményei szerint a képzés sokakat megerősít, motivál arra, hogy saját szervezetük is a jobbak közé tartozzon, amihez módszereket, ötleteket nyernek.



Domokos László beszédéről részletesebben itt olvashat.