Domokos László

Domokos László átadta az ÁSZ megújított kiállítását

2015-05-08 13:23
Több mint 10 évet követően idén, az Állami Számvevőszék megalapításának 145., újjáalakulásának 25. és megújításának 5. évfordulója alkalmából megújult az ÁSZ kiállítása is, amelyet Domokos László elnök adott át ünnepélyes keretek között. Az ÁSZ elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a kiállítás az értékőrzés és a modernitás jegyében nyerte el mostani formáját, méltó az intézményhez és megfelel a XXI. század kihívásainak.

 

Az Állami Számvevőszék megújulásának részeként alapjaiban újult meg az intézmény külső és belső kommunikációs tevékenysége. Ennek jegyében számos innovatív eszköz alkalmazását vezettük be, és ehhez a folyamathoz illeszkedik az ÁSZ kiállításának új koncepciója is. A korábbi, jellemzően retrospektív és történelmi tárlat immár modern formában nyújt betekintést hazai legfőbb ellenőrző intézmény tevékenységébe - mondta köszöntőjében az ÁSZ elnöke. Kiállításunk egyaránt szól az egykori, a jelenlegi és a jövőbeni munkatársaknak, az állampolgároknak, valamint az ÁSZ székházába látogató vendégeinknek - fűzte hozzá Domokos László.

 

 


 

Az ÁSZ elnöke köszöntőjében utalt arra is, hogy a kiállítás kiemelten fontos feladata a múlt, a jelen és a jövő összekapcsolása, a folytonosság érzékeltetése. A tárlókon keresztül a látogatók így nyomon követheti hogyan fejlődött történelmi korszakokat átívelően az intézmény, és hogyan alakultak ki mostani szerepvállalásának fő súlypontjai. Vendégeinknek ezentúl lehetősége nyílik megismerni az Állami Számvevőszék küldetését, értékeit és hagyományait. Mindezek mellett a vitrinekben elhelyezett informatív dokumentumok támogatják a székházba érkező újságírók tájékozódását is.

 

 

 


 

A Kiállítás ugyanakkor nem csupán vendégeinek, látogatóink tájékoztatását biztosítja. Kollégáink is számos új ismeretet szerezhetnek a tárlók felkeresésével. Különösen érdemes és hasznos lehet az új belépő munkatársak számára a kiállítás megtekintése, akik ezáltal hatékonyabban sajátíthatják el a nélkülözhetetlen alapkompetenciákat - hangsúlyozta az ÁSZ elnöke. Domokos László végül abbéli reményének is hangot adott, hogy a jelenlegi kiállítást a jövőben minél többen megtekintik majd.

 

 


 

A megnyitó ünnepség keretében az Állami Számvevőszék elnöke és elnöki megbízottja leleplezte az Állami Számvevőszék székházába látogatók vendégeknek és kollégáknak szóló köszöntőt, ezzel hivatalosan is átadták a megújított kiállítást.