Domokos László

Domokos László átadta az Országgyűlésnek az ÁSZ véleményét a 2018-as költségvetésről

2017-05-12 10:13
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az Országházban adta át Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének az ÁSZ véleményét a 2018-as költségvetésről. Az ÁSZ Véleménye szerint megalapozott a 2018-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslat, és megfelel az Alaptörvényben meghatározott államadósság-szabálynak, valamint – egy előírás kivételével – a költségvetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A 2018-as költségvetési törvényjavaslat hozzájárul Magyarország költségvetési stabilitásának fenntartásához – állapítja meg a vélemény.
Az Állami Számvevőszék törvényi kötelezettségét teljesítve minden évben összeállítja véleményét Magyarország következő évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról. Véleményében az ÁSZ a költségvetési tervezés egy adott állapotáról nyilatkozik, s egyben hozzájárul a költségvetési folyamatok átláthatóságához is. A véleményadás célja, hogy az ÁSZ hozzájáruljon ahhoz, hogy az Országgyűlés a még hiányzó törvények megalkotásával, illetve módosító javaslatok elfogadásával megalapozott, a reálisan felmerülő kockázatokat kezelni tudó költségvetést fogadjon el.
 
Domokos László átadta az Országgyűlésnek az ÁSZ véleményét a 2018-as költségvetésről
 
Az ÁSZ Véleményében megállapította, hogy a 2018. évi központi költségvetési törvényjavaslat elkészítése során a tervezést végző szervezetek az előírásoknak megfelelően jártak el, a törvényjavaslat szerkezete és tartalma megfelel a jogszabályi előírásoknak, teljesítve ezáltal a felelős költségvetési gazdálkodás alapkövetelményét. A 2018-as költségvetési törvényjavaslat bevételi előirányzatai teljes körűen (100%) megalapozottak, a kiadási előirányzatok 90,6%-a megalapozott, 8,68%-a részben, 0,72%a pedig nem megalapozott. A feltárt kockázatok megfelelő költségvetési intézkedésekkel kezelhetőek – mutat rá véleményében az ÁSZ.
 
Az ÁSZ véleménye szerint az államadósság-mutató javuló tendenciája további mozgásteret jelent a magyar költségvetés számára, az eladósodottsági szint csökkenése pedig megteremti a lehetőségét a gazdaságfejlesztési és egyéb társadalmi célok elérését szolgáló intézkedések megvalósítására. A gazdasági növekedés és az európai uniós módszertan szerinti hiány 3% alatti értéke további implicit tartalékot jelent – áll az ÁSZ véleményében. Ugyanakkor a költségvetési döntések során továbbra is konzekvens költségvetési gazdálkodás szükséges a központi és helyi szinten, valamint a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezeteknél egyaránt – mutat rá a Számvevőszék.
 
A 2018-as költségvetést érintő ÁSZ Véleményről szóló összefoglaló cikket ide kattintva olvashatja el.