Domokos László

Domokos László az ÁSZ 2017-es beszámolójáról

2018-10-03 12:31
Október másodikán vitázott az Országgyűlés az Állami Számvevőszék 2017-es tevékenységéről. Domokos László expozéjában összefoglalta az ÁSZ 2017-es eredményeit és tapasztalatait.


Az Állami Számvevőszék tavaly 874 ellenőrzött szervezet számára összesen 1546 javaslatot fogalmazott meg, 102 figyelemfelhívó levelet küldött ki, valamint 251 darab nyilvános számvevőszéki jelentést készített el.
 
Az Állami Számvevőszék 2017-ben is betöltötte az Alaptörvényben meghatározott közpénzügyi garantőr szerepét – emelte ki Domokos László. Úgy fogalmazott: az ÁSZ ellenőrzései 2017-re hatékonyabbá, jelentései hatásosabbá váltak, melynek következtében az ellenőrzöttek is eredményesebben javították ki a feltárt szabálytanságokat.
 
Az ÁSZ felvetései közül Domokos László expozéjában külön felhívta a figyelmet a belső ellenőrzéssel és a belső kontrollrendszerrel kapcsolatos számvevőszéki tapasztalatokra is.
 
Az Állami Számvevőszék 2011 óta növeli ellenőrzési tevékenysége hatékonyságát, következő lépésként pedig az ellenőrzési folyamatok digitalizációját tűzte ki célul.
 
Az ÁSZ ellenőrzési tevékenységének átláthatósága érdekében írt cikkek a társadalmi tájékoztatást is szolgálták. Lakossági felmérések is visszaigazolják, hogy a magyar társadalomban az elmúlt három évben jelentősen emelkedett az Állami Számvevőszéket és annak tevékenységét ismerők aránya, valamint egyre többen bíznak a számvevőszéki megállapításokban.
 
 
 
Az Állami Számvevőszék 2017-es beszámolójáról és az országgyűlési vitáról részletesen itt olvashat.