Domokos László

Domokos László felszólalt az Országgyűlés plenáris ülésén

2016-04-13 12:40
Április 12-én, kedden tárgyalta az Országgyűlés a könyvvizsgálók, a kamarát és tevékenység felügyeletét szabályozó törvények módosítását. A plenáris ülésen Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is szót kért. Az ÁSZ elnöke felszólalásában hangsúlyozta: A könyvvizsgálói munkára rendkívül nagy szükség van, az ÁSZ célja pedig, hogy ellenőrzési tapasztalatai megosztásával hozzájáruljon az Országgyűlés törvényalkotási tevékenységéhez, ezen keresztül pedig segítse a közpénzek és közvagyon szabályos, eredményes és hatékony felhasználását.
 
Az elmúlt esztendőkben számos alkalommal kértem szót egy-egy parlamenti ülésen annak érdekében, hogy a számvevőszéki ellenőrzések tapasztalatai beépülhessenek egy előkészítés alatt lévő jogszabályba. Ilyen volt az önkormányzati, a katasztrófavédelmi, a versenyjogi, az államháztartási, vagy éppen a felsőoktatási törvény vitája. Ezek mind-mind olyan területek, amelyek minden magyar állampolgár életét közvetlenül érintik - kezdte beszédét Domokos László.
 
Az ÁSZ elnöke kiemelte: Az átlátható gazdálkodás biztosításában a független könyvvizsgálat kiemelt jelentőségű, mivel a könyvvizsgáló elfogadó véleménye garantálja azt, hogy a beszámoló a gazdasági-pénzügyi helyzetről objektív képet, valós és megbízható információkat biztosít.
 
Domokos László felszólalt az Országgyűlés plenáris ülésén
 
A közpénzek védelmét Magyarországon egy összehangolt, egymásra épülő elemekből álló ellenőrzési rendszer biztosítja, melynek első védelmi vonala az egyes intézmények belső kontrollrendszere, belső ellenőrzése. A második vonal az ágazati kormányzati, illetve felügyeleti ellenőrzés, melyhez tartozik a független könyvvizsgálati ellenőrzés is. A harmadik védelmi vonalként működik a külső, számvevőszéki ellenőrzés - hangsúlyozta Domokos László, majd hozzátette: a számvevőszéki ellenőrzés nem helyettesíti ezeket a védelmi vonalakat, legfeljebb kiegészíti, ellenőrizheti azokat.
 
Az elmúlt években végzett számvevőszéki ellenőrzések ugyanakkor számos esetben tártak fel hiányosságokat, szabálytalanságokat a könyvvizsgálók tevékenységében is - szögezte le az ÁSZ elnöke. Domokos László példaként említette, hogy 22 erdőgazdasági társaság közül 20-nál az ellenőrzött időszak – vagyis 2009 és 2014 között – egészében, egy társaságnál egy évben a mérleg nem a valós állapotot tükrözte, ennek ellenére a beszámolókat auditáló könyvvizsgálók az ellenőrzött időszak alatt a feltárt szabálytalanságokat egyszer sem kifogásolták, a beszámolókat pedig hitelesítő záradékkal látták el.
 
Domokos László felszólalt az Országgyűlés plenáris ülésén
 
Az ÁSZ elnöke elmondta: Az Állami Számvevőszékről szóló törvény 6. paragrafusa alapján az ÁSZ elnöke részt vesz a feladatkörét érintő jogszabályok előkészítésében, illetve ezeket a jogszabálytervezeteket a közigazgatási egyeztetés során is meg kell küldeni véleményezésre az Állami Számvevőszék részére. Domokos László kifogásolta, hogy nem küldték meg az ÁSZ-nak véleményezésre a törvényjavaslatot.
 
Az ÁSZ elnöke hangsúlyozta: Az egyeztetés hiánya következtében nem kerültek bele a törvénybe az egyetértés megadásának azon kritériumai, amely alapján a könyvvizsgálók költségvetési alkalmasságáról kellő megalapozottsággal, a minősítés fontosságának és súlyának megfelelően tudnánk az egyetértési jogunkkal élni, így fontos lenne a törvényi előírások további pontosítása az egyetértés kritériumrendszerét és eljárási szabályait illetően. Domokos László úgy fogalmazott: Ennek hiányában az ÁSZ saját maga fogja kialakítani kritériumait a törvény végrehajthatósága érdekében.