Domokos László

Domokos László fogadta a Bibó István Szakkollégium hallgatóit

2017-05-05 12:17
A Bibó István Szakkollégium hallgatói idén is látogatást tettek az Állami Számvevőszék székházában, ahol Domokos László, az ÁSZ elnöke fogadta őket. Az immár hagyományosnak tekinthető intézménylátogatás keretein belül a fiatal jogász hallgatók részletesen megismerhették a legfőbb hazai pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerv megújítását, illetve az ÁSZ közpénzügyi stabilitás megőrzésében, s ez által a nemzetgazdaság hatékony működésének fenntartásában betöltött szerepét.
Az ÁSZ 2013-ben hívta életre Látogatói Programját azzal a céllal, hogy betekintést engedjen munkájába, működésébe mindazok számára, akik tanulmányaikból, szakmai vagy tudományos munkájukból adódóan érdeklődnek az Állami Számvevőszék tevékenysége iránt.
 
 
A Bibó István Szakkollégium hallgatói speciális, állammenedzsmentre fókuszáló kurzusának célja, hogy a résztvevő szakkollégisták egy szűk körű csoportja kifejezetten a vezető szemszögéből ismerhesse meg az adott intézmény gyakorlati működését. Az Állami Számvevőszék meglátogatására az alkotmányos intézmények megismerésének keretében került sor.
 
Az ÁSZ elnöke, Domokos László előadásában bemutatta a Számvevőszék jogállását és törvényi előírás alapján végzett feladatait, többek közt kitért az államháztartási ellenőrzés rendszerének jelentőségére és a közpénzfelhasználással együtt járó kockázatok kezelésének módszereire. „Számvevőink jogszabályi, pénzügyi vagy éppen teljesítmény alapú megközelítésben értékelik és minősítik a közpénzekkel való gazdálkodás gyakorlatát” –­ fejtette ki beszédében Domokos László. A látogatás hivatalos programpontjainak zárásaként az ÁSZ elnöke válaszolt a hallgatók intézményi működéssel, folyó ellenőrzésekkel és a már feltárt hiányosságok gazdasági hatásaival kapcsolatos kérdéseire.