Domokos László

Domokos László interjúja a Ma reggel című műsorban

2019-06-04 11:41
Június 4-én az m1 Ma reggel című műsorának volt vendége Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. Az interjú fókuszában a 2020-as évi költségvetés és annak véleményezése, valamint a családok pénzügyi tudatosságának erősítése állt.
2020-ban is folytatódik az államadósság csökkentési trend – hangsúlyozta Domokos László az interjú elején. A kormányzat magas növekedéssel számol, amely kockázatot is hordoz, hiszen nem tudhatjuk, hogy 2020-ban milyen lesz a gazdasági növekedés. Ezért rendkívüli fontosságú, hogy kellő tartalékok képződjenek. Jelenleg egy stabil, kiszámítható környezetet teremtő költségvetési tervezetnek a vitájára számíthatunk- emelte ki az ÁSZ elnöke.
 
Domokos László ÁSZ elnök a 2020-as költségvetésről és a családok pénzügyi biztonságának növeléséről
 
A tartalékképzés nem csak állami, de családi szinten is fontos. Domokos László szerint a családok pénzügyi tudatosságát, biztonságát is erősíteni kell. Az ÁSZ elnöke hangsúlyozta, hogy az államnak segítenie kell családokat a tartalékképzésben.