Domokos László Az Állami Számvevőszék Elnöke

Domokos László hírportál

Domokos László is beszédet tartott a korrupció elleni nemzeti összefogás 5. évfordulóján rendezett konferencián

2016-11-21 16:37
A korrupció elleni fellépés alapvetően a kontrollok és védelmi rendszerek fejlesztését jelenti – hangsúlyozta Domokos László a korrupció elleni nemzeti összefogás 5. évfordulóján rendezett eseményen. Az ÁSZ elnöke rámutatott, hogy a korrupció olyan, mint egy betegség, amit a legjobb, ha megelőzünk. Mint mondta: a Számvevőszék felmérései szerint a magyar közszférában évről-évre javul a korrupció elleni védelmi rendszerek kiépítettsége és csökken a korrupció veszélye.
A korrupció az egész világ alattomos betegsége – nyitotta beszédét Domokos László. Az ÁSZ elnöke kifejtette: a kérdés nyilvánvalóan nem az, hogy létezik-e, hanem az, hogy be tudjuk-e azonosítani a korrupciós veszélyeztetettséget és rendelkezünk-e olyan védelmi rendszerrel, amely ellenállóvá teszi mind az államot, annak szervezeteit, mind pedig az egyént. Mindebből az is következik, hogy korrupció elleni hatékony fellépéshez összehangolt módszerekre és együttműködésre van szükség – hangsúlyozta Domokos László.
 
Felidézte, hogy 2011. november 18-án – az Állami Számvevőszék kezdeményezése alapján – az egész világon egyedülálló állami összefogás jött létre Magyarországon a korrupció elleni fellépés terén. Ennek aktivitását mutatja, hogy minden évben találkozunk, megosztjuk a tapasztalatainkat és tájékoztatjuk a hazai és nemzetközi közvéleményt – szögezte le az ÁSZ elnöke. Hozzátette: Örömteli, hogy ma az együttműködés ötödik évfordulóján, tovább bővül ez a nemzeti összefogás, hiszen csatlakozási szándékát fejezi ki a Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Nemzeti Bank.
 
Az előadásról szóló részletes tudósítás ide kattintva olvasható.

Partnereim