Domokos László

Domokos László is részt vett Arany-emlékév gálakoncertjén

2018-03-03 10:00
Gálakoncertet rendeztek március 2-án az Arany-emlékév keretében a Pesti Vigadóban. Az Arany 201 című est házigazdája a Kaláka együttes volt, fellépői olyan művészek, akik közreműködtek a bicentenáriumi évben. A gálaesten Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is részt vett.
Arany János 201. születésnapja alkalmából ismét alkalmunk nyílik arra, hogy az emlékév meghirdetése óta immár sokadik alkalommal megidézhessük a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakját" - hangsúlyozta köszöntő beszédében Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Gryllus Dániel, a Kaláka vezetője arról beszélt, hogy az Arany-emlékév ugyan lezárul, de a költőre irányuló reflektorfény megmarad.
 
A gálaesten jelen volt Áder János köztársasági elnök, az Arany János Emlékbizottság elnöke, Herczeg Anita, az államfő felesége, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke és Stumpf István, az Alkotmánybíróság tagja.
(MTI)