Domokos László

Domokos László is részt vett az V. Budapesti Székely Bálon

2018-02-12 11:23
Részt vett Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke is a 2018. február 10-én szombaton megrendezett V. Budapesti Székely Bálon. A bál programja a székely hagyományokra épült. Fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, védnöke Tarlós István, Budapest főpolgármesetere volt. 

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet immár ötéve azzal a remélt céllal szervezi a Budapesti Székely Bált, hogy a rendezvény sikere, jó hangulata erősítse a nemzeti összetartozás érzését, szilárdítsa a magyar-magyar összefogást, fejlessze Székelyföld és az anyaország kapcsolatát, illetve segítse rászoruló nemzettársainkat.

 

Az V. Budapesti Székely Bálra idén február 10-én került sor a Pesti Vigadóban. A bál teljes bevételét ezúttal is rászoruló külhoni közösségek számára ajánlották fel, s a fővédnöki tisztséget – az eddigi hagyományoknak megfelelően - Kövér László házelnök, míg a védnöki tisztet Tarlós István főpolgármester vállalta.

 

A bál programja idén is a székely hagyományokra épült, fellépő az Udverhelyi Néptáncműhely volt. Az eseményen Domokos László, az ÁSZ elnöke is részt vett.