Domokos László: meg kell tanítani a pénz értelmes elköltését

Domokos László: meg kell tanítani a pénz értelmes elköltését
Az Állami Számvevőszék az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tett és társadalmi felelősségvállalásának kiemelt területévé tette a magyar lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztését, annak érdekében, hogy a lakosság pénzügyi, közpénzügyi, közteherviselési ismeretei bővüljenek. „Hazánkban tömegpszichológiára épült gazdaság van. A reklám által befolyásolt impulzusvásárló azt veszi, ami divat, ezért nagyon nehéz logikus és tudatos pénzügyi gondolkodásra ösztönözni a fogyasztót” – hívta fel a figyelmet Domokos László, az ÁSZ elnöke a Pénzügyi Tudatosság Projekt szerkesztőségi ülésén.
A Számvevőszék 2016-ban indította el Pénzügyi Kultúra Projektét, amelynek célja a magyar családok (köz)pénzügyi kultúrájának fejlesztése, felmérése, a pénzügyi kultúra-fejlesztést és pénzügyi ismeretterjesztés támogató programok, valamint képzések megvalósítása. 2018. február 15-én a Pénzügyi Tudatosság Projekt keretében szerkesztőségi ülésre került sor, amelyen Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az átlagember pénzköltési szokásairól beszélt, majd Dr. Kovács Diána projektvezető áttekintette a 2017. év eredményeit, valamint bemutatta az idei évi céljait és feladatait.
 
 
 
Domokos László kiemelte annak fongotsságát, hogy mindig csak annyi pénzügyi kockázatot vállaljunk, amennyit képesek vagyunk belátni és kezelni. Szerinte a hitelfelvétel előtt érdemes legalább 6 hónapig a várható törlesztésnek megfelelő összeget félretenni. Ha ez minden nehézség nélkül megy a havi rezsi kifizetése mellett, akkor érdemes csak hitelfelvételben gondolkodni.

Az ÁSZ elnöke az öngondoskodást, előrelátást és takarékosságot is kiemelt feladatnak tekinti. Domokos László szerint legalább három havi megtakarítással kellene rendelkeznie minden családnak, ahhoz, hogy egy váratlan teljes jövedelem kiesés esetén is képesek legyenek a rezsit és az élelmiszerkiadást fedezni.
 
A Pénzügyi Kultúra Projekt üléséről bővebben ide kattintva olvashat.